Hova éri meg befektetni most? A szakértők megmondják
Startlap - Startlap
"A kevésből is elkezdhetünk befektetni" - hallható a PénzÜgyes legújabb adásában. De miért fontos, hogy kezdjünk valamit a pénzünkkel, és hogyan őrizhetjük, növelhetjük a megtakarításaink értékét? Részvényekről, aranyvásárlásról, ingatlanbefektetésekről, kriptopiacról is beszélgetnek Papszt Kriszta és Szabó Ferenc pénzügyi szakértők Györfy Rúben műsorvezetővel.

A befektetések szerepe felértékelődött a jelenlegi gazdasági környezetben; az elszálló infláció, az orosz-ukrán háború hatásai miatt a pénzünk egyre veszít a vásárlóerejéből. Egy jó befektetéssel azonban megőrizhetjük és növelhetjük is a megtakarításaink értékét. Ahogy a PénzÜgyes podcast újabb adásában hallható, már a kevésből is elkezdhetünk befektetni –  természetesen nem azzal a pénzzel, ami holnapra, a kenyérre kell.

Papszt Kriszta pénzügyi tanácsadó szerint fontos, hogy legyen egy jól meghatározott célunk, miért is akarjuk befektetni a pénzt, és meddig nem nyúlunk hozzá. Ettől is függ, hogy melyik eszközt választjuk, az állampapíroktól kezdve a részvényeken át a nemesfémekig, a paletta nagyon széles.

A képen balról jobbra: Györfy Rúben műsorvezető, Papszt Kriszta és Szabó Ferenc pénzügyi szakértők.

Egy befektetést három dolog nagyon jól jellemez: hozam, likviditás és biztonság

– teszi hozzá Szabó Ferenc az adásban. A pénzügyi szakértő úgy fogalmaz, az az eszköz, ami rendkívül jó hozamot ígér, nagyon likvid, elképzelhető, hogy nem egészen biztonságos. Ami viszont nagyon biztonságos, nem feltétlenül kecsegtet jó hozammal. Emiatt is fontos, hogy ismerjük a saját kockázattűrő képességünket, mielőtt belevágnánk egy befektetésbe. 

De milyen lehetőségeink is vannak a befektetésre, és mikor, melyik eszközt érdemes választani? Milyen megoldással élhet, aki ingatlanba fektetne, de nincs elég pénze a lakásvásárláshoz?  Kiderül a podcastból, amiben szó van még példásul az aranyvásárlásról, arról, hogy az okos valutaváltás is minősülhet-e befektetési döntésnek, és a szakértők kitérnek a nagyon népszerű kriptopiac sajátosságaira is.

Ez is érdekelhet

képcím

"Az MI nem fog reggel 6-kor felkelni, hogy három gyereket elvigyen...

képcím

"A hazugság nem megy át a rendszeren"- Rainer-Micsinyei Nóra és...

képcím

"Mi erre születtünk" - Hadas Kriszta és Sváby András a...

Kapcsolódó podcastok