Zsebpénz: mikortól és hogyan adható a gyereknek? Szakértők válaszolnak
Startlap - Startlap
Hogyan érdemes beszélni az iskolásokkal a pénzről? Milyen játékokból tanulhatnak? Jó ötlet, ha házimunkáért kap zsebpénzt a gyermek? Miként nevelhetők a megtakarításra? Kovácsné Gergely Julianna pedagógus és Tamás Áron pénzügyi szakértő beszélget Györfy Rúbennel ezekről a kérdésekről is.

“Egy testvérpár mindkét tagját tanítottam, osztályfőnökük voltam. A kislány idejében még nem csináltuk a pénzügyi tudatosságot fejlesztő programot, a kisfiúnál azonban már igen, négy éven keresztül. Az édesapjuk fogalmazta meg, hogy a fia sokkal tudatosabban bánik a pénzzel” – mondja Kovácsné Gergely Julianna a PénzÜgyes adásában. A ma már nyugdíjas mesterpedagógus ezzel a történettel is érzékeltette, mennyire fontos minél korábban elkezdeni a gyerekek pénzügyi nevelését. Az iskolai kereteken kívül természetesen a szülők tehetnek a legtöbbet az ügyben; nemcsak azáltal, hogy beszélgetnek a gyermekkel a pénzről, hanem nagyon fontos, milyen példát mutatnak a hétköznapokban.

Az iskolában a fejem tetejére is állhatok, ha otthon a diákok az ellenkezőt látják a tanultaknak

– idézzük a tanárnőt, aki az adásban több érdekes és tanulságos történetet is megoszt a pályafutása idejéből, elmeséli tapasztalatait. 

“Egy gyermekben hét éves koráig kialakul mindaz, amit a pénzről gondol, és nem mindegy, mit sulykolunk belé, hogyan tanítjuk meg neki az alapokat” – ezt már Tamás Áron pénzügyi szakértőtől halljuk. (Podcast-sorozatunk előző epizódja arról szól, hogy milyen módszerekkel lehet megismertetni a kicsiket a pénz fogalmával, már 2-3 éves koruktól kezdve.) 

A képen balról jobbra: Tamás Áron pénzügyi szakértő, Kovácsné Gergely Julianna pedagógus és Györfy Rúben műsorvezető.

Mindketten egyetértettek abban, hogy a gamifikáció – vagy más néven játékosítás – a legfontosabb a gyerekek pénzügyi ismereteinek bővítésében, akár az iskolában, akár otthon. Hogy milyen klasszikus játékok, vagy új, digitális megoldások a legjobbak erre a célra, és mire érdemes figyelni közben ennél a korosztálynál, kiderül a podcastból. Miként az is, miért fontos mesélni a kicsiknek arról, hogy mivel foglalkoznak a szüleik, és miért nem jó, ha tabuként kezelik az anyagiakat előttük.

Kaphat-e zsebpénzt házimunkáért a gyerek?

A zsebpénz kérdéséről is részletesen beszélnek a vendégek: mikortól, mennyit, mire és hogyan adható a gyermeknek? Vajon jó ötlet megfizetni, ha a gyerek kitakarítja a szobáját? Miként lehet kontrollálni, hogy mire költi a pénzét? Miként nevelhetők megtakarításokra? Ha nagyobb korban diákmunkát vállal, mire kell figyelni? A középiskolásokkal miként érdemes beszélgetni a pénzről? Hogyan kell felkészíteni a diákokat arra, hogy később, akár egyetemistaként milyen kiadásokkal szembesülnek majd? Válaszok a podcastban.

Ez is érdekelhet

képcím

Sokat lehet spórolni egy jó bankváltással: elmondják a...

képcím

Milliók múlnak rajta, mikor kezdjük el: hogyan indítsunk gyermek...

képcím

Revolut Junior, pénzügyi appok gyerekeknek: mikor hasznos a modern...

Kapcsolódó podcastok