Mi történik, ha nem tudjuk fizetni a megemelkedett törlesztőt?
Startlap - Startlap
Bár a kamatstop június végéig védi az adósokat, ma közel félmillió háztartás törleszt változó kamatozású jelzálog-kölcsönt, amelyeknek jelentősen emelkedhet a törlesztőrészlete a kamatemelkedések miatt. Pénzügyi szakértővel jártuk körül, hogy mit lehet tenni, ha akkorát nőtt a törlesztőrészlet, hogy nem tudjuk fizetni.

Jelentősen nőttek idén a banki hitelkamatok és várhatóan kitart az emelkedés. Ez nem csak az új hitelt felvevőket érinti, de azokat is, akik meglévő változó kamatozású kölcsönt fizetnek, és a kamatstop után a közeljövőben lesz kamatfordulójuk. Nekik akár havi több tízezer forinttal is nőhetnek a lakáshitel-törlesztők. Az emelkedés – kombinálva az infláció és a háború okozta drágulással – sok család számára jelenthet megoldhatatlannak tűnő pénzügyi kihívást. Ráadásul a kamatemelések tartósak maradhatnak a jegybank szerint: a legutóbbi inflációs jelentésből kiderül, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2023-ban várja  az infláció visszatérését a 3 százalékos sávba.

A Grantis pénzügyi szakértőinek segítségével összegyűjtöttük azokat a lehetőségeket, amikkel kezelhetők az emelkedő törlesztők.

Hitelkiváltás

A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb inflációs jelentése szerint a kamatemelés kitart az idei évben, így arra számíthatunk, hogy ezzel együtt a hitelkamatok folytatják a növekedést. Ezt a növekedést a változó kamatozású lakáshitelek akár három havonta is lekövethetik. Elkerülhetjük a folyamatos emelkedést, ha lecseréljük hitelünket és egy fixált, vagy hosszú kamatperiódusú (5, 10 éves) kamatváltozást választunk, így a most elérhető kamatokat rögzíthetjük akár 5 – 10 évre is, vagy a futamidő végéig.

A hitelkiváltás gyakorlatilag egy új hitel felvételét jelenti, amiből kifizetjük a régit végtörlesztéssel, és így már csak az új hitelt kell törleszteni. Mivel új hitel felvételéről van szó, fontos, hogy hitelképesek legyünk, hiszen csak ekkor tudunk kölcsönt felvenni.

Ugyanakkor arra is van lehetőségünk egyes bankoknál, hogy szerződésmódosítással váltsunk kamatperiódust.

Ezt a lehetőséget egyébként minden év elején kötelesek is a bankok felajánlani a változó kamatú hitelt fizető ügyfeleknek. Az utóbbi években levélben tájékoztatták az ügyfeleket arról, hogy egy esetleges kamatemelkedés (ami most bekövetkezett) milyen hatással lesz a hitelükre és mekkora törlesztőrészletre számíthatnak, ha fix kamatozásra cserélnek.

Kamatemelkedés Illusztráció. Fotó: Getty Images

Fontos ugyanakkor észben tartani a döntéshez azt is, hogy 2023-ra várja a jegybank az infláció visszatérését a 3 százalék körüli szintre, ami magával hozhatja a kamatok – és így a törlesztőrészletek – újbóli csökkenését, így szerencsétlenné válhat, ha magas szinten fixáljuk hosszú időre a hitelünket, miközben a hitelkamatok újra csökkenésnek indulnak. A döntéshez mindenképpen érdemes tehát hitelszakértő segítségét is kérni, hogy a lehető legtöbb szempont alapján találjuk meg a legjobb lehetőséget.

Előtörlesztés

Ha nagyobb összeg áll most rendelkezésünkre, ami nem vésztartalék és nem hiányzik majd a családi kasszából, részben előtörlesztjük ebből a hitelünket. A befizetés a tőketartozást csökkenti, így a bank új, alacsonyabb törlesztőrészletet (vagy ha azt választjuk, rövidebb futamidőt) állapít meg és ez alapján fizetjük tovább a hitelünket.

Ezzel magát a kamatemelkedést nem védjük ki, de alacsonyabb szintről emelkedhet a törlesztő.

Évente egyszer 200 000 forintig az előtörlesztés díjmentes, felette viszont az előtörlesztett összeg 1-3 százaléka a díj, ami bankonként eltérő. Fogyasztóbarát jelzáloghiteleknél 1 százalék ez a díj, lakástakarék megtakarításból pedig díjmentes az előtörlesztés.

Törlesztési biztosítás

Nem közvetlenül a kamatemelkedés kezelhető, azonban értékes védelmet nyújthat egy hitelfedezeti biztosítás. A biztosító átvállalja a törlesztést, vagy akár az egész tartozást kifizetheti abban az esetben, ha a biztosított, elveszíti a munkáját, megbetegszik, lerokkan vagy elhalálozik. A biztosítás díja fix összeg vagy a törlesztőrészlet bizonyos százaléka. Törlesztési biztosítást nem csak a hitelszerződés megkötésekor köthetünk, hanem a futamidő során is.

Kamatemelkedés Fotó: Getty Images

Egyeztetés a bankkal

Ha úgy látjuk, hogy ténylegesen nem fogjuk tudni fizetni a megemelkedett törlesztőt, és nincs lehetőségünk adósságrendezésre vagy hitelkiváltásra, a legfontosabb, hogy azonnal, lehetőleg a probléma beállta előtt értesítsük erről a bankunkat. A bank ugyanis egyedileg is dönthet úgy, hogy egy törlesztési moratóriumhoz hasonló engedményt ad. Melyek lehetnek ezek?

  • Akár időszakosan (jellemzően 3-6 hónap) csökkentett törlesztőrészlet fizetését és majd később emelkedett törlesztőrészlet fizetése.
  • Futamidő meghosszabbítása, így a törlesztőrészlet alacsonyabb lesz.
  • Törlesztés szüneteltetése 3-4 hónapra, majd a szüneteltetett összeg egyenletes elosztása a futamidő hátralevő részében.

Valamennyit mindig fizessünk

Két dolog miatt is fontos, hogy még akkor is törlesszünk valamennyit, ha a teljes összeget nem tudjuk befizetni. Egyrészt ez a bank számára is üzenet, hogy adósként lehetőségeinkhez mérten mindent megteszünk azért, hogy teljesítsük a kötelezettségeinket.

Így könnyebben tudunk kommunikálni a pénzintézettel a fizetés enyhítő megoldásokról.

Másrészt így elkerülhetjük, hogy felkerüljünk a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) negatív adóslistájára (korábbi köznapi neve BAR-lista). Erre a listára felkerülve hosszú évekre vághatjuk el magunkat bármilyen más hitel felvételétől. A KHR negatív listájára akkor kerülünk fel, ha lejárt tartozásunk mértéke három hónapig folyamatosan meghaladja a mindenkori minimálbér összegét. Tegyünk meg mindent, hogy ezt elkerüljük!

Ingatlan eladása

Ha minden kötél szakad és el akarjuk kerülni a végrehajtással járó hosszú és nagyon drága procedúrát, a vásárolt vagy fedezetként felajánlott ingatlan eladása jelenthet még megoldást, aminek eladási árából vissza tudjuk fizetni a banki kölcsönt.

Ez is érdekelhet

képcím

Egymilliárd eurós hitelt vett fel titokban Kínából a magyar...

képcím

3, 9 milliárd forintos hitelkérelmet nyújt be Magyarország

képcím

Hitelfeltételek: tovább szigorítanak a bankok

Kapcsolódó podcastok