'Síremlék nincs és nem is lesz, se temetőben, se máshol' - VV Fanni édesanyjának megrázó interjúja

Novozánszki Fanni 2017 novemberében tűnt el, feltehetően gyilkosság áldozata lett, de holttestét azóta sem sikerült megtalálni, hiába kereste a rendőrség roppant nagy erőkkel. Hogy vajon ki a felelős a Való Világ egykori szereplőjének eltűnéséért, nem tudni biztosan: az emberöléssel gyanúsított B. László tagadja, hogy végzett a lánnyal. Novozánszki Katalin, Fanni édesanyja a Borsnak elmondta, hogy érzi magát, miből merít erőt, és mi a véleménye a nyomozás eredményeiről. 

Egy hatalmas, tátongó űrrel a lelkünkben a férjem, a kisfiam, a nagylányom és én is tesszük a dolgunkat, éljük a hétköznapjainkat. A történteket nem lehet feldolgozni, de muszáj tovább élni. Nem tudunk mást tenni, mint hogy összetartunk. De életem végégig cipelem a fájdalmat, a hiányt, és bár dolgozom, minden percben ott jár Fanni a fejemben. Örökre az én kicsi lányom marad

– fogalmazott az édesanya, aki úgy érzi, lána a túlvilágról támogatja őt.

Érzem, hogy valahonnan kapom az erőt, mert nem tudnék mindennap felkelni, és elvégezni a dolgomat. Szinte biztos vagyok benne, hogy Fanni küldi, és szinte hallom, ahogy mondja: „Anya, nyugi!” Sokszor álmodom is vele, de nem tudom, pontosan miben higgyek, hiszen a túl­világról még senki sem jött vissza, hogy elmesélje, mi van ott.

Az aszony a lapnak azt is elmesélte, hogy a hírekkel ellentétben martonvásári házukat nem adják el, és lányuk szobája a mai napig érintetlenül áll. Valamiféle emlékhellyé vált a szoba, sír híján.

Síremlék azonban nincs és nem is lesz, se temetőben, se máshol. Hülyeségnek tartanám, hogy kijárjak egy helyre, ahol ő nincs is ott

– vélekedik Katalin. Mint mondja, türelmesen vár a nyomozás ereményeire, de már jó ideje nem kapott semmiféle információt. Hozzátette: egyáltalán nem biztos abban, hogy B. László a felelős a történtekért, találkozni viszont semmiképp sem akar vele, ezért a tárgyalásra sem akar elmenni.

Nem akarom látni a gyanúsított kaján mosolyát! Soha a büdös életben nem akarok ránézni! Régebben, meggondolatlanul talán mondtam olyat, hogy a szemébe akarok nézni, de most már tiszta fejjel, józan ésszel azt mondom: soha az életben nem szeretném látni. Lehet, hogy telnek a hónapok, az évek, és egyre kevésbé mutatom ki a fájdalmamat, de csak én tu­dom, mi zajlik bennem, ott legbelül. Annak a rengeteg embernek, aki velünk érez, mindent nagyon köszönök.