Vallott a rács mögé zárt tanú: Rejtélyes bűnbanda számláját terhelheti VV Fanni halála

Startlap - Startlap
A celeb eltűnése mögött egy hajógyári bűnbanda állhat.

Több gyilkosság elkövetőinek kilétére is fény derülhet, amennyiben a VV Fanni-ügyben már korábban tanúskodó férfi információi hitelesnek bizonyulnak.

Az informátor épp börtönben ül

A rejtélyes férfi jelenleg is börtönben van, a rácsok mögül üzent dr. Lichy József védőnek, akitől találkozót kért arra hivatkozva, hogy érdemi információval rendelkezik a ValóVilág egykori szereplőjének halálával kapcsolatban. A beszélgetés alatt azonban nemcsak Fanniról esett szó, a rab több, a hírhedt Hajógyári-szigeten történt megoldatlan ügyről is mesélt – írja a Blikk.

Rájuk bízzák a piszkos munkát

A férfi állítása szerint Fannit egy olyan bűnbanda tüntette el, amelyik erősen kötődik a Hajógyári-szigethez, ahol – ahogy a férfi fogalmazott – „rájuk bízzák a piszkos munkát”.

A rab úgy gondolja, nem csak a fiatal lány eltüntetése szárad a lelkükön.

Itt említette meg Haraszti Géza esetét. Számomra hihető és reális lehetőség, amiket mond, mivel azonban konkrét tényeket nem közölt, így képtelenség lenyomozni, hogy mennyi igazságtartalma van az állításainak – közölte a Blikkkel dr. Lichy József ügyvéd.

Ez is érdekelhet

képcím

Öt nőt öltek meg Bécsben egy nap alatt - A hét hírei képekben

képcím

Ezért nem tartóztatják le Gyárfás Tamást még

képcím

Nyolc évvel később kiderült, ki ölte meg a jánoshalmi...