Átvette a diplomáját, majd nyomtalanul eltűnt a kecskeméti fiatal

Startlap - Startlap
A zárkózott életet élő 26 éves Hegedűs-Deme Regőt napok óta keresi a rendőrség. Vasárnap déli olvasgatós hírösszefoglaló.

Átvette a diplomáját, majd nyomtalanul eltűnt a kecskeméti fiatal

Hegedűs-Deme Regőt utoljára hétfőn látták Kecskeméten, előbb a Neumann János Egyetemen, ahol megkapta diplomáját, majd barátaival elment ünnepelni. A 26 éves fiút napok óta hiába keresi a rendőrség. Ha megnézed ezt a cikket, olvashatsz Hegedűs-Deme Regő életéről, eltűnéséről, és személyleírását is megtalálod, hogy segíthess a keresésben.

Harminc kiló csirkemell a szoknya alá: ezekkel a trükkökkel lopnak a magyar élelmiszerboltokból

A magyar boltosok szerint a lopások mindennaposak, de a hiányzó árucikket általában csak utólag szúrják ki, és egészen meglepő módszerek között válogatnak a tolvajok. A lopások indoka tulajdonképpen nem annyira meglepő, a tolvajok személye viszont már annál inkább, és lényegében valamennyi társadalmi csoport tagjai próbálkoznak. Ebben a cikkben féltucat, diszkontokban és hipermarketekben dolgozó boltos mesél a jelenségről, amelyben nemcsak a vásárlók, hanem a munkatársaik is bűnösök. Azt is elmondják, miért van az, hogy szinte sosem kerítik kézre a tetteseket.

Fotókon Beatrix hercegnő mesebeli, titkos pénteki esküvője

Beatrix yorki hercegnő, a szexbotrányok miatt elhíresült András yorki herceg és Sára yorki hercegné legidősebb gyermeke július 17-én egy meghitt szertartás keretében örök hűséget esküdött Edoardo Mapelli Mozzinak. II. Erzsébet kedvenc unokájának háromszor is halasztania kellett a nagy napot, végül a nagymamájától kölcsönkért fehér ruhában és tiarában mondta ki a boldogító igent. Íme az első fotók és a további részletek a csodás esküvőről.

“John megállt a terem szélén, és a maga karizmatikus módján végigsétált a tánctéren. Ennyi volt. Elvesztem” – jelenetek Kelly Preston és John Travolta tragikus véget ért, három évtizednyi házasságából

Fotó: Mitchell Gerber/Corbis/VCG via Getty Images

Kelly Preston 25 éves, John Travolta pedig 33 éves volt, amikor a Zűrös páros forgatásán 1987-ben megismerkedtek egymással. Szerelem volt első látásra, és ahogy a Good Morning America műsorvezetője két évvel ezelőtt egy interjú során fogalmazott, ennyi év házasság Hollywoodban felér 100 évvel. Hiába voltak szépek, híresek és gazdagok, az életüket durva tragédiák övezték, Preston pedig a múlt héten 57 évesen mellrákban elhunyt. Példamutató házasságuk mélységeibe és magasságaiba és a két színész kapcsolatába ebben a cikkben nyerhetsz bepillantást.

“Okostelefon? Vakon?! Nem csak használják, de gyorsabban megtalálnak rajta bármit, mint én” – készül az első magyar mobilos játék látássérülteknek

Keresztes Éva sikeres programozó volt, mígnem megérezte, hogy lassan kiég a munkájában. Ezért fogta magát, lelkes önkéntesekből csapatot verbuvált, és elkezdték megírni az első magyar telefonos játékot, amely látássérültek számára készül, a Tét a Planétát. Az ötletet a nagymamái adták, de amikor belevágott a feladatba, Éva még azt sem tudta, hogyan használják a mobiltelefont a vakok. Egy bolygó megmentése akkor az igazi, ha nem látsz belőle semmit, avagy interjú Keresztes Évával. A beszélgetésért kattints ide.

Csak fürdeni jársz a Velencei-tóra? Nagy hiba: 10 olyan települést mutatunk, amiket akkor is érdemes felkeresni, ha nincs strandidő

A Velencei-tó az egyik legkedveltebb belföldi úti cél, de a többség általában egy napra látogat el ide, hogy megmártózzon a vízben. Sokan nem tudják, hogy Magyarország harmadik legnagyobb természetes tava mentén egy rakás felfedezésre érdemes látnivaló bújik meg.Ebben a cikkben tíz ilyet ajánlunk a figyelmedbe.

Magánrepülővel járnak, még a pokrócuk is Gucci, és dollármilliókat lopnak: így törik össze a naiv szíveket a nigériai hercegek

Még mindig él a köztudatban az a hamis kép, hogy kiberbűnözők rejtélyes, feketeruhás alakok. Az is egy elterjedt tévhit, hogy ma már alig akad olyan internetező, aki bedől a csalásoknak. Ehhez képest a valóságban a netes csalók nagyon gyakran jól szervezett csoportokban élő nigériai fiatalok, akik egy régi módszer új köntösbe öltöztetésével elképesztő összegeket tudnak legombolni az áldozataikról. A nigériai, úgynevezett yahoo boyok mesteri szintre emelték a leveles csalás műfaját, valódi maffiaként működnek együtt, ám aki túlzásba viszi a rongyrázást, a végén rosszul járhat. A yahoo boyok gyakran az európaiak számára szokatlan szertartásokat űznek, mondván ez az, ami meghozza számukra a nagy pénzt. Persze a rituáléknak semmi köze a luxuskörülményeikhez, de még csak nem is a magányos magánemberek azok, akiken igazán nagyokat kaszálhatnak. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket ajánljuk a figyelmedbe.

Nem tudtuk, mi hiányzott az életünkből: megérkezett az okos balta, ami helyetted hasogat

Az okos balta biztonságosabbá, kíméletesebbé teszi a fa feldarabolásának nehéz feladatát, az okos balta könnyen kezelhető, és természetesen környezetbarát is, az okos balta mérete kompakt, és kiváló minőségű anyagokból készül. Ez mind nagyszerű, de akárhogy is nézzük, nyilván ami igazán érdekes az egészben, hogy egy baltáról van szó. A nagy kérdés, hogy mégis hogy működik? Innen kiderül.

Azt hitték elátkozták a filmet, és befejezni is alig tudták, annyi baleset történt az Óz, a csodák csodája forgatásán

Fotó: Silver Screen Collection/Getty Images

L. Frank Baum népszerű meseregényének 1939-es filmváltozata egy filmtörténeti klasszikus, amit a kritikusokon túl a közönség is dicsőített, és hajlott kora ellenére még ma is rengetegen ismerik és szeretik. Azt azonban nagyon kevesen tudják, hogy a Judy Garland főszereplésével készült mozi forgatása alatt teljesült Edwad Murphy híres jóslata, és ami elromolhatott, az el is romlott. Rengeteg baleset és technikai probléma történt, voltak majdnem végzetes bakik is, több színész kórházba is került, ami egy gyerekfilmhez képest különösen szokatlan. Ha kíváncsi vagy, milyen nehézségek hárultak a stáb elé, akkor ezt a cikket ajánljuk a figyelmedbe.

Ő az igazi lelkitársad a horoszkópod szerint

Erre a linkre kattintva megtudhatod, az asztrológusok szerint milyen jellemzőkkel rendelkezik életed párja, és milyen jegyben született.

 

 

További rövidhíreket most meg is hallgathatsz a Hírstart podcastján: katt ide.

Ez is érdekelhet

képcím

Feltöltötte a videót a polgármester a HÉV-megállóban...

képcím

Jakab Péter kilép a Jobbikból, ez a válasza Gyöngyösi Márton...

képcím

Tóth Gabi a Fideszről: "Megkerestek, és én gondolkodás nélkül...