Kiderült, milyen testi kényszereket alkalmazhatnak az iskolaőrök

Startlap - Startlap
Átlagos felelősségtudattal kell rendelkezniük, a médiának pedig nem nyilatkozhatnak majd. Heti hírösszefoglaló.

Kiderült, milyen testi kényszereket alkalmazhatnak majd az iskolaőrök

Megjelent a Magyar Közlönyben a belügyminiszter rendelete, amely részletesen szabályozza, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük az iskolaőröknek, és hogyan végezhetik a munkájukat. Formaruhát és szolgálati jelvényt is kapnak, de az is kiderül a rendeletből, hogy használhatnak-e vegyi eszközt, valamint a támadó melyik testrészét üthetik gumibottal. Részletek.  

Formálisan megszűnt a Fidesz-kétharmad, roppant izgalmas időközi választás elé nézünk

A múlt pénteken motorbaleset szenvedett fideszes Koncz Ferenc halálával 133-ról 132-re csökkent a kormánypárti képviselők száma a parlamentben, így papíron megszűnt a Fidesz kétharmada. Papíron, ugyanis két képviselő a valóságban erősen bonyolítja a helyzetet. A tisztaújvárosi központú körzetben így időközi választást kell majd tartani, aminek óriási lesz a szimbolikus tétje. Az ország egyik legfurcsább választókerületéről van szó, egy szokatlanul erős Fidesszel, kiszámíthatatlanná vált Jobbikkal, és olyan ellenzékkel, aminek a két nagyágyúja jelen sincs. Ebben a cikkben bemutatják, mit érdemes tudni Koncz Ferenc különös körzetéről, ahol az elhunyt képviselő elődje egyébként nem más volt, mint a jogerősen börtönbüntetésre ítélt fideszes Mengyi Voldemort Roland

Áder János kihirdette az új kata-törvényt

Áder János hétfőn elrendelte a központi költségvetés megalapozásáról szóló törvény kihirdetését. A köztársasági elnök közleményében felidézi, hogy az Országgyűlés által július 3-án elfogadott törvény módosítja a kisadózó vállalkozások adózására (kata) vonatkozó szabályozást is, és ezt a napokban három szakmai szervezet túl szigorúnak, indokolatlannak minősítette. Áder reagált az aggodalmakra, és elemezte az új törvényt. Részletek itt.

Egyszerű betegszállításnak indult, de aztán megmutatta, milyen káosz volt a járvány elleni küzdelem első vonalában

Getty Images

Április 2-án reggel 14 beteget szállítottak át a Fejér Megyei Szent György Kórházból a móri kórházba. Akkor Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere mindenkit azzal nyugtatott, hogy “hangsúlyozottan nem” koronavírusos betegeket visznek Mórra, csupán átcsoportosítás történik. Ez a kijelentés megalapozatlan volt: a 14-ből 11 beteg fertőzött volt, de ez már csak Móron derült ki, ahol addigra több dolgozó védőfelszerelés nélkül került velük kapcsolatba. A Direkt36 oknyomozó portál ezen cikkében feltárja, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a Szent György Kórháznak, és azt, hogyan fordulhatott elő, hogy a vírus átjutott egy másik városba.

Elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere

Keddre virradóra holtan találták Bogdán Lászlót, a Baranya megyei Cserdi polgármesterét. A 46 éves roma polgárjogi aktivista munkásságáról és halálának körülményeiről ebben a cikkben írnak. Itt pedig arról olvashatsz, melyik két magyar politikus vállalta át Bogdán László temetésének költségét.

A Fidesz megszavazta, hogy ne köthessék a jogállamiság feltételeihez az EU-s támogatásokat

Az Európai Unió pénteki csúcstalálkozóján tárgyalnak arról a 750 milliárd eurós hitelről, amelyet az új koronavírus-járvány által okozott gazdasági károk enyhítésére fordítanának, és amelyért a tagállamok vállalják a garanciát. Az Országgyűlés a hét eleji rendkívüli ülés második, és egyben befejező napján határozatban döntött arról, milyen feltételekkel támogatja a magyar kormány a hitelfelvételt. A határozat tartalmáról, az azt övező vitáról, valamint arról, miként vélekedik a témáról Orbán Viktoritt írnak bővebben.

Életbe léptek a beutazási korlátozások Magyarországon

Július 15-én hatályba léptek a Magyarországra való beutazás korlátozásai, amelyeket a koronavírus külföldről történő behurcolásának veszélye miatt rendeltek el. Az új szabályokról itt olvashatsz. Ebben a cikkben pedig egy másnap megjelent módosításról is információt szerezhetsz.

Az Európai Unió szűkítette a járvány szempontjából biztonságos országok listáját

Az Európai Unió Tanácsa csütörtökön jelezte, hogy felülvizsgálták és meghúzták azon országok listáját, amelyek állampolgáraira nézve a július 16-tól fokozatosan megszüntethetik a tagállamok koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásaikat. További információkért kattints ide.

Döntött a kormány: elmarad idén a tűzijáték

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Nem lesz idén augusztus 20-án tűzijáték, hiába is lengette be a kormány korábban, hogy minden idők legdrágább látványvilágával kápráztatja majd el a nagyérdeműt. Részletek. A bejelentés után a főváros polgármestere, Karácsony Gergely is megszólalt az ügyben, erről ez a cikk számol be. 

A Volánbusz tulajdonosa lett a MÁV, nagy reformok jönnek

Mivel július 15-től közös irányítás alá került a MÁV és a Volánbusz, elérkezett az idő az egységes jegyrendszer, az átláthatóbb díjszabás, és az összehangolt menetrend kialakítására. Ezek az átalakulások hosszabb időt igényelnek, de bizonyos újdonságok már 2020-ban megérkeznek. Részletek itt.

Nemzeti konzultáció: kiderült, mennyibe került összesen

A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda összesítést közölt arról, hogy 2016-tól 2020-ig mennyibe is kerültek a nemzeti konzultációk. Az összeget, illetve azt, hogy időnként milyen költségek merültek is fel, innen tudhatjuk meg.

 

További rövidhíreket most meg is hallgathatsz a Hírstart podcastján: katt ide.

Ez is érdekelhet

képcím

A Spar bepanaszolta a magyar kormányt Brüsszelnél

képcím

"Valódi" Nemzeti Konzultációt indított Magyar Péter

képcím

Áder János: Orbán Viktor nem tudhat a kegyelmi döntésről