Heves vitát váltott ki az utcai fák gyümölcseinek szüretelése

Startlap - Startlap
Budakalászon került elő a kérdés: kinek van joga szüretelni a házak előtt lévő, utcai fákról?

„Méreggel permetezve” – olvasható egy budakalászi ház előtti, utcán álló, pirosló gyümölcsökkel teli cseresznyefán.

A háztulajdonos kiírásának célja az érés ezen szakaszában már feltételezhetően nem a fa megvédése, hanem annak megakadályozása, hogy a járókelők megdézsmálják a termést.

Budakalász Hivatalos Közösségi Oldala arról számolt be, hogy egy ilyen esetben járőr intézkedett, ugyanis a telektulajdonos nem sajátíthatja ki az utcán levő gyümölcsfákat.

A lakók persze felháborodtak.

Sokan saját kezűleg ültették sok évvel ezelőtt az utcákat szegélyező növényeket. Azóta gondozzák őket, takarítják a környéküket, az árkot, télen kötelességük a havat ellapátolni, a fák – és termésük – mégsem lehetnek saját tulajdonuk.

A jogszabályok szerint a növény mindig azé, akinek a területén van, márpedig az utca az önkormányzaté. Azzal, hogy leszedjük a termést, már hasznot húzunk belőle, mely szintén az önkormányzatot illetné meg. Jellemzően az önkormányzatok nem vonulnak ki leszedni az utcákon levői fáik termését (de megtehetik, hogy például közmunkásokat rendelnek ki, majd a termést értékesítik, így szerezve bevételt), így a járókelők nyugodtan ehetnek belőle – és ezt természetesen a szomszédos telektulajdonosok semmilyen módon nem akadályozhatják meg.

Ha teljesen szabályosan akarunk utcai fáról gyümölcsöt szüretelni, akkor a jogszabály szerint a következőképpen kellene eljárnunk: ajánlott levélben megkeressük az önkormányzatot és engedélyt kérünk a közterületen való gyümölcsszedésre. Érdemes ezt időben megtenni, ugyanis erre is vonatkozik a közigazgatási ügyintézési határidő.

A szokásjog azonban mégis inkább az, hogy a ház tulajdonosa gondozta a növényt, így ő is szüretel, a járókelők pedig szemezgethetnek róla. Más háza elé vödörrel, zacskókkal odaállítani viszont illetlenségnek számít.

A kommentek alapján a város lakóinak többsége is a jogszabályok helyett inkább ez utóbbival értenek egyet:

„Tiszteletben lehet tartani azt, hogy ha az a fa közvetlenül egy kert előtt van és szemmel láthatóan nem csak oda lett, akkor nem megyek oda és szedek egy zacskónyit. A gazda sok éves munkájának gyümölcsét ne más arassa le.”

„A “közterület” rendben tartásához is várom szeretettel azokat, akik szerint ez “köz”. Lehet lehullott lombot szedni, a kutyapiszok is rá várhat. Az árok kitakarítása is “köz”?”

 

A tiltott fa gyümölcseNem győzzük hangsúlyozni, hogy a közterületen lévő gyümölcsfák termését bárki leszedheti.Az…

Közzétette: Budakalász Hivatalos Közösségi Oldala – 2018. május 30.

 

Forrás: hir6.hu

Ez is érdekelhet

képcím

Felismered a népszerű magyar filmek helyszíneit? Kvíz!

képcím

Szinetár Dóra elsírta magát, amikor 84 évesen megpillantotta 64...

képcím

Újabb képek jelentek meg Majkáék esküvőjéről: Tilla és...