Ezért csalt ki 9 millió forintot diákjaitól a kecskeméti tanárnő

Startlap - Startlap
A másfél évtizede pedagógusként dolgozó nő 130 embert károsított meg.

Kecskeméti Járásbíróság megkezdte K. Tünde ügyének tárgyalását, aki a vád szerint 130 embertől csalt ki 9 millió forintot – számolt be a Bors. A korábban 14 éven át a Kecskeméti Katedra Gimnáziumban tanárként dolgozó nő 2016-ban nagyon olcsón, 45 ezer forintért ajánlott hat éjszakás franciaországi utat diákoknak és külsősöknek.

Ezért az összegért félpanziós szállás, utazás, belépőhelyek és sétahajózás járt volna, a tanárnő azonban e-mailben lemondta az utat az indulás előtti éjszaka. A befizetett pénzt mindösszesen két embernek adta vissza, akik perrel fenyegették az asszonyt.

K. Tünde elismerte, hogy számlákat hamisított, viszont állítása szerint a 9 milliót nem magára, illetve többmilliós tartozásaira költötte, hanem a gyerekeknek korábban megígért olaszországi út költségeit egészítette ki a francia utazásra befizetett összeggel.

Itt követtem el az első hibát. Csak az járt a fejemben, hogy nem okozhatok csalódást kétosztálynyi gyereknek

– fogalmazott a tanárnő, aki hozzátette: annyira megviselte az ügy, hogy pszichiátriára került miatta.

Ez is érdekelhet

képcím

Bombafenyegetés miatt szálltak fel a Gripenek

képcím

Ismered a legjobb utazós filmeket? Kvíz

képcím

Itt a Világbank előrejelzése: ennyivel növekednek az...