Bőnyi iskolai késelés: nyilatkozott az édesapa a lány állapotáról

Startlap - Startlap
Ismét meg kellett műteni azt a diáklányt, akit múlt héten szúrt le az osztálytársa a bőnyi általános iskolában.

Múlt hétfőn délelőtt szúrt le egy kislányt 20 centi hosszú pengéjű konyhakéssel az osztálytársnője a bőnyi általános iskolában.  A sérült diákot akkor egyből a győri kórházba szállították helikopterrel, ahol azonnal műtétet hajtottak végre rajta.

Mirellát azóta is az intenzív osztályon ápolják, ráadásul újra meg kellett műteni, mivel a számos szúrás közül a tüdejét is elérte a kés pengéje, amit most ismét ki kellett tisztitani.

Az AcNews-nak ugyanakkor a kislány édesapja, Horváth József arról nyilatkozott, hogy a tüdejéből már kivették a a légzést segítő csövet.

Mint elmondta, Mirella már nagyon várja, hogy hazatérhessen, ami apja szerint akár napokon belül be is bekövetkezhet. 

Eredetileg úgy tervezték, hogy a lányt kisöccsével együtt kiveszik a bőnyi iskolából, és az édesanyjukkal együtt azonnal kiköltöznek a férfihez Salzburgba, mivel ő évek óta ott dolgozik.

Végül nem ebben maradtak, hanem mivel már nem sok van a tanévből, ezért még Magyarországon fejezik be a hátralevő közel két hónapot, bár már egy másik tanintézményben. 
Ősszel aztán már Ausztriában fogja megkezdeni a két gyerek a tanulmányait. 

Az esettel kapcsolatban múlt hét kedden a Győri Törvényszék 30 napra elrendelte a leltároztatását annak a diáklánynak, aki megkéselte Bőnyben az osztálytársát.

Akkor a Blikk úgy értesült, hogy a fiatal lány érdemi vallomást tett az üggyel kapcsolatban: előre kitervelten, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével gyanúsították meg. A lap értesülései szerint a diáklányt egy budapesti javítóintézetbe szállították.

Címlapkép: MTI/Krizsán Csaba

Ez is érdekelhet

képcím

Bőnyi iskolai késelés: javítóintézetbe kerül a diáklány

képcím

Bőnyi iskolai késelés: sokkal jobban van a kislány

képcím

Bőnyi késelés: halállistát vezetett az elkövető kislány