Emelkedik a gyermekek után járó ápolási díj

Startlap - Startlap
Szerdán döntött a kormány.

Emelkedik a gyermekek után járó ápolási díj összege 2019-től – jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Novák Katalin elmondta, a szerdai kormánydöntés értelmében az ápolásra szoruló gyermekek után járó díj összege egységesen havi 100 ezer forintra nő január 1-jével.

Ez az emelés folytatódik a következő években is, a cél az, hogy 2022-re – három lépésben – ezen ápolási díj mértéke elérje az akkori minimálbér összegét – tette hozzá.

Az államtitkár közölte továbbá, hogy azon családokban is emelkedik az ápolási díj, amelyekben nem a gyermekek jogán kapják ezt a jogosultságot. Ez esetben az ápolási díjat – szintén a jövő évtől – 15 százalékkal emelik, majd 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben további öt-öt-öt százalékkal lesz magasabb a díj összege.

Így azok, akik nem a gyermekükről gondoskodnak, de ápolási díjra jogosultak, 2022-re 30 százalékkal nagyobb összeget fognak kapni, mint jelenleg – mondta.

Novák Katalin hozzátette: azok a családok, amelyek több önellátásra képtelen gyermeket is nevelnek, másfélszeres összegű gyermekápolási díjat kapnak.

Mint mondta, változás az, hogy új kategóriaként bevezette a kormány az önellátásra képtelen gyermeket nevelőknek járó gyermekápolási díjat.

 

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Itt vannak az új MÁV vonatok - fotók!

képcím

A Parlamentben aludt a jobbikos képviselő, aki letáborozott Orbán...