Egyetlen Pest megyei állami iskola sem fogadja be Donátot, az SNI-s kisfiút

Donát egy 9 éves SNI-s, vagyis sajátos nevelési igényű kisfiú – írja az Abcúg. Értelmi képességeivel nincs probléma, a legnagyobb eltérés közte, és társai között, hogy Donát nehezebben kommunikál. A kisfiú integrálható, ezért járhatna “normális” osztályokba is, mégsem találtak számára megfelelő iskolát, ugyanis egyik állami intézmény sem fogadja be a gyermeket, a magániskolák drágák, ha pedig magántanuló lenne, akkor édesanyja nem tudna dolgozni, és csődbe menne a család.

Három évvel ezelőtt egy egyszerű hányás volt az első tünete Donát addig ismeretlen, veleszületett anyagcsere-betegségének, amiből órák alatt agyödéma lett, majd a fiú teljes koponyacsontját eltávolították. Habár az orvosok 1 százalékra tették a felépülés esélyét, Donát mégis fejlődni kezdett.

Onnan álltunk fel, hogy másfél hónapig nem tudott hangot kiadni, se enni

– meséli édesanyja, a gyógypedagógusként dolgozó Maróti Zsuzsa

Mivel az ilyesmi nem múlik el nyom nélkül, a kisfiút sajátos nevelési igényűnek minősítették. Súlyos tanulási és magatartási zavari miatt plusz egy év óvodát javasoltak, így más SNI-s gyerekekkel egy integrált csoportba került, ahol az előírt fejlesztéseket is biztosították.

Egyetlen Pest megyei általános iskola sem vállalja a fiút

Most viszont már iskolába kéne járnia, a Pest megyei állami iskolák azonban azt mondják, nem tudják vállalni a gyermek komplex problémáit. Donát rosszul artikulál, nehéz érteni amit mond, emiatt nehezen tud kapcsolatot teremteni kortársaival. A viselkedésén és mozgáskoordinációján is látszik, hogy agysérülést szenvedett, valamint koponya-implantátuma miatt különösen oda kell figyelni arra, hogy ne üsse be a fejét.

Édesanyja szerint fia teljesen épértelmű, fejleszthető, és minden esélye meg lenne rá, hogy felnőttként normális életet éljen, ha az állami oktatási rendszer is így akarná. Tudja, hogy Donát nem könnyű eset, de döbbenten tapasztalta, hogy minden egyes intézménynél zárt ajtókat dönget.

Kerestem az interneten, ismerősökön keresztül, emaileket írtam az iskolaigazgatóknak, tankerületi vezetőknek, telefonáltam, személyesen mentem be hozzájuk. Volt, aki nyitottabb volt, más már az elején teljesen elzárkózott, de a vége nagyjából mindig ugyanaz lett: sajnálják, de nem tudják Donátnak biztosítani a szakértői bizottság által előírt fejlesztéseket

– meséli Zsuzsa.

Logopédiai osztályba kéne járnia

Egyetlen esélyük maradt az állami oktatás keretei között: a logopédiai osztályok kis létszámmal működnek, ahol biztosítják a beszédfejlesztést, és a többi gyermeknek is vannak kapcsolatteremtési gondjai. Ilyen osztály viszont alig van, Donát tankerületében például egy sincs. Ráadásul annak ellenére, hogy a fiú állapota indokolná, nem adták meg számára a beszédfogyatékos kódot.

Donát ezért jelenleg egy fizetős egyházi iskolába jár, ott azonban az elején jelezték, hogy a számára szükséges szenzoros mozgásfejlesztést nem tudják biztosítani. Zsuzsa viszont egyedül neveli két gyermekét, így nem tud finanszírozni akármilyen alapítványi intézményt. Saját költségén viszi mozgásfejlesztésre a fiát, a felgyűlt számlákat a tankerület nem térítette meg.

“Kicsit olyan, mintha két világ között rekedt volna a fiam”

Itt van ő, egy épértelmű gyerek, persze, rengeteg képessége sérült, tudom, hogy extra figyelmet igényel, de benne van a potenciál, hogy eljuthat valahova, és ha ezt az esélyt most nem kapja meg, akkor kész, elszállnak az évek, és vége

– mondja Zsuzsa, aki a napi 8 óra munka után rengeteget foglalkozik otthon kisfiával. Ha nem találnak megfelelő iskolát, akkor vagy marad ott, ahova most is jár, vagy magántanuló lesz, ebben az esetben viszont Zsuzsa munkája feladására kényszerülne, az ezzel járó ápolási díjból pedig nem tudna megélni a család.

Kicsit olyan, mintha két világ között rekedt volna a fiam: nem teljesen egészséges, de nem is a legsúlyosabb állapotú, aki csak szegregáltan oktatható. Valahol a kettő között van, és nem tudnak vele mit kezdeni.