Gyerekkori sztársztorik: Születésétől dívának szánta a családja Beyoncét

Startlap - Startlap
Már kiskorában énekelni, táncolni kezdett, a hosszú évek kemény munkája pedig beérett: a legnagyobb világsztárok között emlegetik Beyoncét.

Az aranytorkú énekesnő 1981. szeptember 4-én született a texasi Houstonban, szülei Matthew és Tina Beyince Knowles. Noha Bey nem szegény családból származik, azért a „családi vállalkozásban” bizony meg kellett küzdeniük együtt a sikerért: míg édesapja értelmiségiként és dörzsölt üzletemberként a saját ambícióit tette bele lánya popkarrierjébe, addig édesanyja a fodrásza és stylistja volt. Az énekesnőnek van egy húga is, Solange, aki szintén próbálkozott az énekléssel, de hamar családot alapított inkább.

No de vissza az R&B királynőjére: Beyoncé még kisiskolás sem volt, amikor zenélni kezdett, szülei már az első perctől kezdve sztárnak, dívának szánták őt. Az egykori énektanára, David Lee Brewer szerint Bey mindent megkapott a szüleitől, mégsem lehetett igazi gyerekkora. Míg az anyja azzal piszkálta, hogy mindig jól kell kinéznie, addig az apja minden tehetségkutatóra jelölte, hogy mihamarabb sok pénzt hozzon haza. Ha ez nem lenne igaz, csak egy volt énektanár ámokfutása, akkor is el tudjuk képzelni, milyen lehet az, amikor az emberen már ovis kora óta ott van az a bizonyos nyomás… 


Beyoncé már 5 éves korában kezdte a szórakoztatóipart, 7-8 évesen pedig kórusban énekelt és tánciskolába járt, majd barátnőivel (LaTavia Robertson, LeToya Luckett, Kelly Rowland) megalapították a Girl’s Tyme nevű formációt, amivel felléptek a Star Search nevű tehetségkutatóban. Nem sokkal később ajánlatot kaptak a Columbia Recordstól és akkor született meg a Destiny’s Child – Beyoncé már tiniként világsztárrá vált. A Destiny’s Child 2003-ban egy időre feloszlott, ekkor jelent meg első szólóalbuma a Dangerously in Love – ehhez a korszakhoz köthető a Crazy in Love vagy a Baby Boy című sláger -, a lemez a 2004-es Grammy-díj-átadón öt díjat kapott. Ezt követően egy újabb kör következett a Destiny’s Childdal, ám a zenekar végleg felbomlott, Queen Bee pedig 2006-ban kiadta második nagylemezét. Album albumot, sláger slágert követett, az énekesnő szólókarrierje pedig azóta is töretlen – nem is beszélve arról, hogy az összes létező díjat bezsebelte.

Gyerekként megtanult másokat szolgálni

A kemény munka és a próbák közepette azért Beyonce másra is figyelt. Anyja, Tina Knowles betekintést engedett lánya korai éveibe egy Instagram-bejegyzésében, amiből kiderült: az énekesnő és testvére, Solange minden héten mise után ételt osztottak a hajléktalanoknak. Tina korábban egy videót osztott meg Rudy Rasmus lelkészről, aki feleségével, Juanitával együtt több mint 29 éve táplálja a texasi Houston hajléktalan közösségét. 

“Rudy és Juanita Rasmus lelkészek őrangyalok voltak közösségünk és a hajléktalanok számára a szülővárosunkban, Houston Texasban az elmúlt 29 évben. Beyoncé és Solange 9 és 4 évesek voltak, és a templom után a hajléktalanokat etették pulykával és konzerves finomságokkal, amiket a hölgyek főznek a templomban” – írta Tina a felvételhez. A kétgyerekes anyuka hozzátette: hálás a közösségnek, hogy a gyerekei ezáltal már fiatalon megtanulták, hogy kell másokat szolgálni – írja a Hello!.

Mindkét lány terápiára járt

Noha Solange is végtelenül tehetséges lány, a szüleik nem akarták, hogy rivalizáljon a folyamatosan színpadon és rivaldafényben tündöklő nővérével, így terápiára járatták a testvéreket. Beyoncé és Solange még csak gyerekek voltak, amikor Tina elvitte őket egy terapeutához, hogy dolgozzanak magukon és az egymáshoz fűződő kapcsolatukon: “Nagyon érzékeny voltam erre, mert úgy nőttem fel, ahol azt éreztem, anyám jobban kedveli a bátyámat. És jobban is szerette… Tehát nagyon érzékeny voltam erre a témára. Szerdánként nem dolgoztam, hanem ez volt Solange napja. Sokkal fiatalabb volt Beyoncénál. Nehéz volt, mert Beyoncé volt a kis szupersztár városunkban” – mondta Knowles Maria Shrivernek. Hozzátette: “Tanácsadásra vittem őket, ő segítette Beyoncét, hogy érzékenyebb legyen Solange-ra, mert ki nem állhatta. Kicsik voltak, Solange megpróbált legyeskedni körülötte és a barátai körül, Beyoncé pedig nagyon ingerültté vált ettől. De a terápia érzékenyebbé tette őt arra, hogy ki a húga és hogyan viselkedjen vele.”

A terápia nyilvánvalóan sikeres volt, hiszen Beyoncé és Solange a mai napig jó testvérek. Sokan nem hitték, hogy a kezelés ilyen jó eredményt fog hozni – abban az időben a család folyton kritizálta döntése miatt az édesanyát: “A családom azt gondolta, hogy ezzel megőrjítem a lányaimat, mert túl fiatalok ahhoz, hogy terapeutához vigyem őket. De azt akartam, hogy Beyoncé érzékeny legyen arra, hogy Solange-nak meg kell küzdenie azzal, hogy egy kicsit az árnyékában van. És ez érzékenyebbé és védettebbé tette őt, és még mindig hevesen védik egymást!”

Ma van május utolsó vasárnapja, amikor a gyerekeket ünnepeljük. A hét minden napján felelevenítettük a legnagyobb világsztárok gyerekkori történeteit, és megmutattuk, milyenek voltak kicsiként. Noha a cikksorozat a végéhez ért, ha szeretnél olvasni hasonló történeteket, kövesd a Család rovatot!

Kapcsolódó tartalom: 

Gyereknapi sztársztorik: Jennifer Lopez szegény családból jött, de végig követte az álmát

Gyereknapi sztársztorik: Keanu Reeves, Hollywood legtragikusabb sorsú csillaga

Gyereknapi sztársztorik: Azt mondták csúnya, Meryl Streep mégsem adta fel

 Gyereknapi sztársztorik: Jennifer Anistont gúnyolta az édesanyja

Gyereknapi sztársztorik: Leonardo DiCaprio 12 évesen ügynököt keresett

Gyereknapi sztársztorik: Édesanyja a kabátja alatt csempészte be Adelet egy koncertre

 

(via)

Ez is érdekelhet

képcím

Kormányinfó Plusz: Lázár Ladája még megvan, jó ötlet az...

képcím

Orbán Viktor egy nyolcéves kislány kérésére mesélt igazgatói...

képcím

Gyereknapi sztársztorik: Adele-t a kabátja alatt csempészte be...