Kiemelt Hírek 2018. október 27.

Nyilvánosságra került Diana hercegnő intim vallomása: a testőre volt élete legnagyobb szerelme

Startlap Kiemelt Hírek 2018. október 27.
A férfi motorbalesetben halt meg, amiről a hercegnő úgy vélte, nem véletlenül történt.

Diana és Károly herceg 15 éven át éltek házasságban, majd válásuk után Dodi Faxed egyiptomi milliárdos szeretője lett, aki 1997-ben vele együtt meghalt autóbalesetben. Az köztudott, hogy Károly és a hercegnő kapcsolatát nem az igaz szerelem kovácsolta össze, azt azonban már kevesek tudhatták, hogy nem Fayed volt Lady Di nagy szerelme.

A Sun brit napilap emlegetett fel újabb részleteket abból az interjúból, amely Dianával készült a halála előtt nem sokkal. A felvételeket tavaly hozták először nyilvánosságra, de mivel a napokban Meghan Markle testőrét is felkapta a média, ezért újra aktuálissá vált az anyag, ugyanis a meglepően őszinte riportban Diana a testőréhez fűződő érzelmeit is feltárta.

Amikor 24 vagy 25 éves voltam, mélyen szerelmes voltam valakibe, aki ebben a környezetben dolgozott. De aztán kirúgták és meghalt. Végül távoznia kellett, és három héttel később egy motorbalesetben elhunyt. Ő volt életem legnagyobb szerelme, teljesen összetört a hír

– mesélte Diana, aki azt is elmondta, hogy ez biztonsági emberről van szó, de nem nevezte meg, hogy pontosan kiről. 

Boldogan feladtam volna mindent, hogy elmehessek és vele élhessek. Ő is mindig azt mondta, hogy ez egy jó ötlet

– folytatta a hercegnő.

 

A walesi hercegnőnek nem kell ahhoz nevet mondani, hogy egyértelmű legyen, kiről van szó: Barry Mannakee rendőrtisztről, aki 1985-től 1986-ig látta el Diana testőrségét, amikor még házasságban élt Károllyal. Manakee is házas ember volt, két gyermekkel, és 1987-ben, 39 évesen hunyt el, amikor barátja mögött ült a motoron, és összeütköztek egy autóval. Diana életrajzírója, Andrew Morton szerint a hercegnő nem hitt abban, hogy Manakee halálát véletlen baleset okozta.

 

Keresés az oldalon