"Ne vegyetek drogot, legyetek popsztárok!" - az Alma együttes reagált Majka megjegyzésére

Startlap - Startlap
Majka közölte, hogy nála még az Alma együttes gitárosa is több tudatmódosítót fogyaszt. A zenekar pedig igen furcsa választ adott.

Tóth Vera és Dopeman után az Alma együttes is megszólalt Majka és Curtis ügye kapcsán, de nem egészen maguktól, őket ugyanis megszólították. Miután Majka bejelentette, hogy Curtis súlyos drogproblémái miatt megszakítják a kapcsolatot, egy videóinterjút adott, amelyben azt mondta: “Az Alma együttes gitárosa több tudatmódosítót használ, mint én.”

Feltehetően nem szó szerint értette a dolgot, csupán arra gondolt, hogy ő tényleg semmit sem használ, és ezért vette elő a gyerekzenekar nevét.

 

Mivel a megjegyzés igen félreérthető, ezért az Alma együttes egy videóban reagált, amelyben először egy tányér hókiflit mutatnak egy csomó porcukorral vicces válaszként, de aztán elmondják, hogy mégsem poénkodnak, mert ez egy komoly dolog.

Ebben nincsen semmi humoros, semmi vicces, ez egy tragédia. Nagyon sajnáljuk Curtist és ezt az egész helyzetet, és Majkát is természetesen. Azt gondoljuk, hogy szurkolunk, szeretnénk, de nyilván nem tudunk segíteni, és azt szeretnénk, hogy gyógyuljon meg Curtis, és azt szeretnénk, ha újra barátok lennének, együtt zenélnének

– fejtette ki az együttes frontembere, Buda Gábor.

Válasz Majkának és CurtisnekItt tudtok feliratkozni a csatornánkra:https://tinyurl.hu/VCvH/

Közzétette: Alma Együttes – 2018. augusztus 25., szombat

De azért annyira mégsem veszik komolyan a helyzetet, ugyanis a videó azzal zárul, hogy az Igazából szerelem című film egyik jelenetét idézve az együttes egyik tagja közli:

Ne vegyetek drogot, legyetek popsztárok!

A híres idézet utolsó mondata szerint ugyanis a popsztárok ingyen kapnak kábítószert. Aki esetleg nem látta a filmet, íme a jelenet:

Ez is érdekelhet

képcím

Németországban legalizálták a marihuánát

képcím

Curtis: Én, ahogy eddig is, csak zenélni szeretnék, és nem...

képcím

Curtis meghívott vendég volt Orbán évértékelőjén