Müller Cecília: Adattorlódás miatt ugrott meg ma az elhunytak száma

Startlap - Startlap
Az operatív törzs szerdai tájékoztatója.

Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján György István az oltási program aktuális állásával kapcsolatban elmondta: kedden két fontos mérföldkőhöz érkeztünk. Egyrészt átlépte a 2,5 milliót a beoltottak száma, ez azt jelenti, hogy már mindegyik 4. magyar megkapta az oltást. Másrészt már több mint egymillióan megkapták a 2. oltásukat. “Ez már járványügyileg is meghatározó, jelentősen hozzájárul a járvány visszaszorításához” – fogalmazott az országos oltási munkacsoport vezetője. Ezzel lehetőség nyílik a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldására – utalt a keddi kormányrendeletre.

Már minden praxisban és az oltópontokon az aktív korosztályt is oltják – tájékoztatott az államtitkár. 

A pedagógusok kampányszerű oltásának első körére 78 ezren kaptak meghívót, amelyen 85 százalékuk jelent meg. Az akció előtt 34 ezer pedagógus már megkapta az oltást – mondta el György István. A beoltottak az első oltásuk után 5 héttel a 2. adag oltásról szintén SMS-ben fognak értesülni. Beoltásukat  hétvégén végzik, hogy zavartalan legyen az érettségi.

Az e hétvégi 2. körre több mint 100 ezer pedagógus kapott meghívót. Többnyire kórházi vagy szakrendelői oltópontokon, Pfizerrel fogják őket oltani.

Azok a pedagógusok, akik az elmúlt 3 hónapban igazoltan koronavírusosak voltak, vagy más okból nem tudtak most megjelenni az oltáson, azok később megkapják.

Kiemelkedő hetet zártunk, soha annyi oltást nem adtak be a járvány kitörése óta itthon, mint az elmúlt oltási héten, ez több mint 778 ezer oltást jelent” – fogalmazott az  államtitkár.

Az oltások folytatódnak. 1,6 millióan még várnak az oltásra, de “ennyi vakcina sajnos jelenleg nincs az országban” – mondta el György István. Hozzátette: a következő napokban Szputnyikkal és Pfizerrel tudnak oltani. 

Az elmúlt napokban Budapesten a szakorvosi rendelőket is bevonták az oltási folyamatba. Az oltóbuszok pár napig a katonák második oltását fogják végezni, ezt követően vissztérnek a kisebb településekre – tájékoztatott az államtitkár.

“Reméljük, hogy hamarosan platózunk”

A keddi járványügyi adatok ismertetését követően Müller Cecília arra hívta fel a figyelmet, hogy többnyire krónikus betegek kerülnek kórházba, elsősorban cukorbetegek, krónikus elhízottak. 

Az AstraZeneca vakcinájával kapcsolatban továbbra is kételyek merültek fel – mondta el az országos tiszti főorvos, hozzátéve, hogy bizonyos országokban életkorhoz kötik, máshol pedig felfügesztették a védőoltást. A tiszti főorvos kijelentette: jelenleg hivatalos európai gyógyszerügynökségi vélemény még nem fogalmazódott meg, de ez legkésőbb holnap reggel meg fog történni, és ezt figyelembe véve fognak dönteni a magyar hatóságok is a vakcina további felhasználásáról.

“Az elhunytak száma a mai napon megdöbbenést keltett” – fogalmazott Müller Cecília. A ma közölt 311 elhunyttal kapcsolatban elmondta: adattorlódás történt a húsvéti ünnepek miatt, ezt korrigálták ma.

Az adatok reménykeltőek, de még magasak, reméljük, hogy hamarosan platózunk – közölte a tiszti főorvos.

Ez is érdekelhet

képcím

Nagyon erős járványt várnak a következő hetekre a háziorvosok

képcím

Müller Cecília a szűrővizsgálatokról: napirendre kell tűzni a...

képcím

Augusztus 1-re áll össze Müller Cecília új hivatala