"Mindörökre összetartozunk" - Bagdy Emőke interjút adott fia elvesztéséről

Egy fényes csillag az életem egén, korán lehulló csillag, de mellette ott áll a lányom, és tudom, hogy ők ketten is milyen szervesen összetartoznak, elválaszthatatlanok. Tudom azt, hogy a lányom az életem az az ajándéka, aki segít abban, hogy elviseljem, és továbbvigyem, tovább járjam ezt az utat, amiről itt beszámoltam. Nekem egy háttérerő érte élni, számára élni, együtt élni, élni és továbbvinni az életet. Dédunokám született nagypénteken, csodálatos ajándéka az életemnek. Tehát mikor róla beszélek, akkor egyben Noémiről is beszélek, az ikreimről beszélek, és arról, hogy őt elveszítettük, de jött újabb csillag helyette, és mi mindörökre összetartozunk, örök a szeretetem iránta. Hogy itt van, vagy odaát… Örök a szeretetem

– fogalmazott Badgy Emőke. Fiát, ikergyermekei egyikét, Császár Zsoltot 2023 októberében Arizonában meggyilkolták. Az 53 éves férfi gyilkosa a vád szerint a 18 éves, élete nagy részét korábban javító intézetekben töltő Yaalijah Ezekiel Jackson, az indítékot nem tisztázták, Jackson akár halálbüntetést is kaphat. Magyarország egyik legismertebb klinikai szakpszichológusa Vujity Tvrtkónak adott interjút, amelyet vágatlanul közöltek.

Ikerfiam volt, elsőszülöttem, […] a fiam volt maga az életvidám nyugalom, kiegyensúlyozottság, derű. Ahol megjelent, ott mosoly volt, öröm volt. […] Noémihez kötődött nagyon, derűs volt, talán a legjobban tud köztünk élni, élni abban az értelemben, hogy tudta a pillanatot élvezni

– mondta Zsoltról. Császár Zsoltnak teológiai és vendéglátóipari végzettsége volt, teológiai tanulmányait már az Egyesült Államokban fejezte be. Bagdy elmesélte, eleinte aggódott, hogy nem tud teherbe esni, végül nagyon gyorsan összejött a két gyermek.

Mikor befejeztem az egyetemet és már elhelyezkedtem, eljött az idő, hogy gyerek, és nem estem teherbe. Az lehetlenség, hát egészséges vagyok, nekem gyerekre van szükségem, és én egy lányt akartam, mindenképpen lányt akartam

– mondta, és hozzátette, csak a szülésnél derült ki, hogy két babája van. Azt, hogy két gyermeke, ikrei születtek, az élete ajándékának tartja.

Bagdy Emőke az interjú során arról is beszélt, sokat tanult a gyászából.

Nemcsak pusztító a gyász, nemcsak megviselő, összetörő, összezúzó, megsemmisítő, hanem van valami, az élethez való viszony egy újrakötése. Valamit megtanultam, és valószínűleg mindenki megtanul

– véli a terapeuta. Bagdy szerint amikor egy szerettünk meghal, “valami történik az emberben”, ami “az életet annyira központivá teszi”, ahhoz, hogy el tudjunk engedni valakit, az “kell, hogy az élet értéke legyen ragyogó”, és ezért ez a valami “az élet értékét átrendezi”. A pszichológus a Holokauszt-túlélőket, köztük a pszichiáter Viktor Frankl történetét és munkásságát említette mindezek kapcsán.

Bagdy szerint leglább két típusú gyász létezik. Az egyik, ami “tönkreteszi az embert, átengedi magát annak az elfogadhatatlannak, és nem szedi össze azokat a belső erőket, amik idekötik az élethez”. Sőt, tette hozzá, vannak, akik ragaszkodik a gyászoló szerepéhez, mivel ezzel olyan tiszteletet és együttérzést váltanak ki, amit más módon nem kaptak meg. És létezik a másik út, az “életpárti”, ők azok, akik tudatosan keresik a célt, a kiemelkedést, a lelki erőt az életében, ők nem akarnak belebetegedni, elpusztulni, és Bagdy maga is ezt az utat választotta.

Pszichoterapeutaként pszichológus segítségével nem élt, ugyanakkor egy lelkész barátjuk “megkérdezte, hogy eljöhet-e hozzám egy beszélgetésre”, és vele meg tudta osztani a gondolatait. Ezenkívül a szilárd hite és az ima segített neki. A családjukban nem fia volt az első, aki a vallást választotta szakmájául, Badgy Emőke édesapja is lelkipásztor volt.

Fia halálát ikertestvére közölte vele telefonon.

Noémi hívott fel, reggel volt, ő már megkapta éjszaka az értesítést, és azt mondta, az első mondata az volt, ‘Mama, kérlek ülj le’. És akkor tudtam, hogy valami nagyon szörnyű dolog történik, és tartott egy kis szünetet, és azt mondta, ‘Zsoltit megölték’. Így. Ez egy elmondhatatlan pillanat

– fogalmazott.

Átéltem azt a jeges magányt és a képtelenségnek azt a helyzetét, amiből csak egyet tudtam, hogy tudomásul kell vennem, higy mi történt. De az a szituáció az tényleg egy olyan traumatikus szituáció, ami a normalitás állapotából átlöki az embert valami olyanba, hogy nincs igazán abban a jelenben, amiben benne van, és egy ideig még imbolygó lesz a jelenléttudat.