Itt a döntés a Viszkis ittas vezetésének ügyében

Startlap - Startlap
Ambrus Attilának a korábban benyújtott méltányossági kérelmét mérlegelte az ügyészég.

Szegeden, egy fesztiválon bulizott a nyáron Ambrus Attila, aki elmondása szerint nem merte autóját a Tisza partján hagyni. Úgy gondolta, hiába fogyasztott alkoholt, pár száz métert mégis vezethet.

Utólag kiderült, ez nagyon rossz gondolat volt, ugyanis lebukott, a rendőr pedig ott, azonnal elvették a jogosítványát. Bár sok utazással járó munkája, és felesége veszélyeztetett terhessége miatt fellebbezett, az ügyészség elutasította méltányossági kérelmét – tudta meg a Blikk.

Szerintem a hatóságok nem felejtik el, hogy én egyszer már keresztbe tettem nekik. Évekkel ezelőtt, amikor szabadultam, akkor is megszívattak, és azóta is lépten-nyomon éreztetik, hogy nyomorult vagyok. Bármit teszek az életben, hendikeppel indulok… Most nemcsak engem, hanem az egész családomat szívatják, a feleségemet és a gyerekemet is. Nem tagadom, én hoztam rossz döntést, amikor órákkal azután, hogy ittam két pálinkát, volán mögé ültem, de ötvenéves elmúltam, a feleségem bár most jól van, bármikor bármi történhet, igazságtalannak érzem, amit velem tesznek

– mondta Ambrus Attila a lapnak.

Ez is érdekelhet

képcím

Rúzsa Magdi elárulta, hogyan választanak nevet a babáknak: "A...

képcím

Reagált az Operaház a Rubint Réka miatt kirobbant botrányra

képcím

Vajna Tímea 2,1 milliárdért vette meg ezt a luxusvillát Beverly...