Élő adásban békült ki Ambrus Attila és Vujity Tvrtko - videó

Startlap - Startlap
A fél éve lezajlott odamondogatós nyilatkozatok után ez igazi meglepetés volt.

Nem is olyan régen még fújtak egymásra, szerda este viszont szemtől szembe leült egymással a Viszkis és a műsorvezető.

Vujity Tvrtko már kedden bejelentette a Facebookon, hogy Ambrus lesz a vendége, aki már az első hívására igent mondott. A tévés közösségi oldalán a bejegyzésre sok száz hozzászólás érkezett, és bizony ezekben egyik felet sem kímélték.

“Nem szeretem a tüskéket vagy a kibeszéltelen sérelmeket, vagy a haragot, bennem egyáltalán nincs is ilyen. Tegnap, amikor megkerestem, ő azonnal igent mondott, és ezt köszönöm szépen. Szeretek a vendégem szemébe nézni, és ha kell, akkor szembe nézni saját magammal is. Ha a korábbi beszélgetésünk félrecsúszott, akkor azt sajnálom” – ezekkel a szavakkal kezdte meg az ATV Egyenes beszéd című műsorban az Ambrus Attilával folytatott beszélgetést Vujity Tvrtko.

Ezek után még a tegeződést is felkínálta, amit vendége el is fogadott, miközben utóbbi arról beszélt, hogy már külföldre hívják előadást tartani arról, miként lehet új életet kezdeni és beilleszkedni a társadalomba a börtönévek után -írja a Blikk.

Ambrus kitért gyerekkorára és családjára is, illetve arra, hogy szabadulása után mindent megtett, hogy életét a megfelelő mederbe terelje. A beszélgetés legérdekesebb része mégis az volt, amikor elmesélte, hogy egy dán biztonsági vállalat felkérte, hogy legyen a reklámarca a cégnek.

 

 

 

Ez is érdekelhet

képcím

Hivatalosan kiderült, mi okozta II. Erzsébet halálát

képcím

Letolt nadrágban koncertezett Tóth Andi

képcím

Demcsák Zsuzsa Berki Krisztiánról: "Sütött róla a...