Családi dráma lehet Curtis drogproblémája mögött

Édesapja nagyon sokat ivott, majd tragikus körülmények között hunyt el.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2019-01-23 12:24

Fotó: YouTube/ Halas Televízió

A Ripost elővette Curtis 2015-ben megjelent önéletrajzi könyvét, amelyben a rapper édesapja alkoholizmusáról és haláláról is ír, ami könnyen lehet, hogy összefüggésben áll az ő függőségével.

Apu sokat dolgozott, de amikor éppen nem melóban volt, szeretett “rocksztárként” élni: szórakozni, kártyázni, dominózni, alkoholt fogyasztani. Mindezek ellenére én nagyon szerettem, gyerekfejjel nem úgy fogtam fel, hogy zülleni ment…

– olvasható a könyvben. Curtis édesapja súlyos balesetet szenvedett egy ilyen görbe este után.

Ötvennyolc éves volt akkor… Italozott a kocsmában, aztán Újpesten, az Árpád úton részegen át akart menni a túloldalra, de jött egy kocsi, ami elcsapta, azonnal elveszítette az eszméletét. Percekre volt a haláltól. Ám éppen arra járt egy mentőautó, amelyik megállt és segített rajta. Csakhogy egy tüdőbeteg embert szállítottak benne, így apu a nyílt sebein keresztül megfertőződött TBC-vel!

Miután a kórházban kigyógyították tüdőbajából, leukémiát diagnosztizáltak a férfinál, ami a TBC kezelésének szövődményeként lépett fel. Curtis ekkor még kamasz volt, és végig kellett néznie édesapja haldoklását. A Ripost kikérte dr. Makai Gábor szakpszichológus véleményét arról, hogy vajon köze lehet-e ennek a traumának a zenész életvezetési gondjaihoz. A pszichológus hangsúlyozta: a genetikus és a környezeti hatások egyaránt szerepet játszanak a függőségek kialakulásában. Hozzátette: egy alkoholfüggő rokon, valamint a gyerekkori traumák negatív hatással lehetnek az ember későbbi életére.

Mai nap hírei

Kétszázezer forintot kell fizetnie annak, akinek nincs negatív koronavírus tesztje

metropol.hu8 órája

Legutóbb Gyurcsány kormánya csinált ekkora hiányt, mint most Orbáné

168ora.hu11 órája

Szabadon garázdálkodnak a vaddisznók Somogyban – már milliós a kár

agroinform.hu12 órája

3 daganattípus, amelyet örökölhetünk

napidoktor.hu12 órája

Ricky Martin kissé mellényúlt új külsejével: de férje imádja az átalakulást

joy.hu13 órája

A magyar a vakcina mögött: Karikó Katalin, akinek a nevét az egész világ megismerte

unilife.hu17 órája

Rendkívüli bejelentést tett Szijjártó Péter a vakcinákról

demokrata.hu18 órája

Az Alaptörvény szerinti tulajdonhoz való jogot sérti

transpack.hu19 órája