Majka Curtisről: Az az igazság, hogy én Attilával egyfolytában tartottam a kapcsolatot

Startlap - Startlap
Majoros Péter nagyon bízik barátja sikeres leszokásában, azonban nem először hallja azt, hogy Curtis most majd végre meggyógyul.

Majka még tavaly szakította meg a kapcsolatot zenésztársával, Szék Attilával (Curtis), a rapper drogproblémáira hivatkozva. Curtis hétfőn jutott el odáig, hogy a nyilvánosság előtt is elismerje betegségét, és a gyógyulás reményében elkezdett egy hathetes elvonókúrát egy rehabilitációs intézetben.

Az ügy kapcsán Majka eddig csak röviden nyilatkozott, majd pénteken a Mokka stábjának egy picit hosszabban is kifejtette a gondolatait barátja helyzetéről.

Az az igazság, hogy én Attilával egyfolytában tartottam a kapcsolatot. Az, hogy a média ebből mit mutatott, meg hogy néha ő miket írt ki a Facebookra, azt sok minden másnak betudtam. Neki meg kellett volna védenie magát. (…) Én már sokszor hallottam azt, hogy ő meg fog gyógyulni. Ha most tényleg elindult azon az úton, hogy meg akar gyógyulni, akkor én ennek rettenetesen örülök. Azt gondolom, hogy egy embert a tettei minősítik, mondani mindent lehet. Viszont én szeretném a legjobban, mert nekem az életben nem lesz még egy olyan partnerem a színpadon, mint az Attila volt. Nem miattunk, nem a zenekar miatt, és nem is a közös barátságunk miatt kell kilábalnia ebből, neki ki ebből kell jönnie ebből önmaga miatt, azért, hogy az élete rendbe jöjjön és észrevegye, hogy azok az emberek, az a sok barom, aki körülveszi és oltogatja, azok mennyire károsak rá. Neveket is tudnék mondani nagyon sokat, de sajnos nincs elég idő erre. (…) Annyi minden van, amit lehetne mesélni, viszont az objektív információkat nagyon kevesen tudják ezzel az üggyel kapcsolatban. Mindenki, aki a színpadon van, a Széki Attilának szurkol. Ha megtette az első lépést, akkor a legnehezebb már tényleg megvolt, és innentől kezdve csak ki kell bírni azt az időszakot. Az se lesz könnyű

– fogalmazott Majoros Péter, aki az interjú idején egyébként éppen a 100 Tagú Cigányzenekarral próbált a Budapesti Kongresszusi Központban közös koncertjükre. A bevétel jelentős részét a Magyar Hospice Alapítványnak ajánlották fel.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Curtis: Én, ahogy eddig is, csak zenélni szeretnék, és nem...

képcím

Curtis meghívott vendég volt Orbán évértékelőjén

képcím

Pottyondy Edina úgy szúrt oda Curtisnek, hogy ki sem ejtette a...