Bizakodásra ad okot VV Fanni családjának egy rendőrségtől kapott levél

Startlap - Startlap
Több mint egy éve tűnt el a volt valóságshow-szereplő.

Több mint egy éve, november 20-án tűnt el a Való Világból megismert Novozánszki Fanni. A biztonsági kamerák felvételei szerint a lányt ájult állapotban vitte el a lakásáról B. László, aki azóta is tagadja a gyilkosságot, és jelenleg előzetes letartóztatásban van. A rendőrség hamarosan lezárja a nyomozást, bár a holttestet továbbra sem találják, az ügy egyetlen gyanúsítottja, B. László így is felelhet emberölésért.

Ennek ellenére Fanni családja bízik benne, hogy megtalálják a lány holttestét, hogy elbúcsúzhassanak tőle. Ebben továbbra is reménykednek, mivel a nyomozást vezető rendőrtől kaptak egy levelet.

„A nyomozás vezetője küldött a családnak egy e-mailt, amelyben azt írta, nyugodjanak meg, a rendőrség elkötelezett, hogy a nyomozás lezárása után is tovább keresik majd Fanni holttestét. Ez nagyon egyedi eset, példamutató a rendőrség hozzáállása az ügyhöz” – nyilatkozta a Blikknek az ügyvédjük, dr. Lichy József.

Fanni édesanyja is megerősítette a hírt.

„A létező legjobb nyomozóhoz került az ügy, tudom, hogy ő sem nyugszik addig, amíg nem lesz meg Fannikám. A rendőrség tényleg mindent megtesz, hogy kiderüljön, mi történt a lányommal. Időközönként tájékoztatnak engem és a férjemet is a nyomozás állásáról, és tényleg még a legapróbb nyomot is „lekövetik”, ami a tudomásukra jut. Nagyon remélem, hogy hamarosan bíróság elé áll az az ember, és megkapja a méltó büntetését, amiért elvette tőlem a lányomat.”

Az ünnepek még inkább megviselik a családot, bár igyekeznek a szokások szerint tenni, de lányuk halála után már semmi nem lesz ugyanolyan.

„A szívemben hatalmas űr lesz, amit csak Fanni csilingelő nevetése tudna megszüntetni. Persze az eszemmel tudom, hogy ezt már sajnos soha többé nem hallhatom”

– mondta sírva a megtört édesanya.

B. László január végéig biztosan letartóztatásban marad, ha bűnösnek ítélik, akkor 5-15 évnyi börtönbüntetést kaphat.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Öt nőt öltek meg Bécsben egy nap alatt - A hét hírei képekben

képcím

Ezért nem tartóztatják le Gyárfás Tamást még

képcím

Nyolc évvel később kiderült, ki ölte meg a jánoshalmi...