VV Fanni-gyilkosság: rendőré lehetett az ismeretlen DNS

Startlap - Startlap
A gyanúsított ügyvédje kiakadt a helyszínelők amatörizmusán.

Novozánszky Fanni, a Való Világ egykori játékosa tavaly novemberben tűnt el, a lány holttestét pedig azóta sem találják. A rendőrség gyilkosság ügyében nyomoz, a gyanúsított, B. László pedig majdnem egy éve börtönben van. A gyanúsított autójából egy kötelet foglaltak le a nyomozók, amelynek feltehetően szerepe volt a lány meggyilkolásában, s azon több ember DNS-ét is megtalálták: Fanniét, B. Lászlóét, valamint egy eddig ismeretlen személyét.

A nyomozás során azt feltételezték, hogy a DNS a gyanúsított férfi unokatestvéréhez és egyben védőjéhez, dr. Brodmann Péterhez köthető, akit emiatt kizártak az ügyből.

A hiányzó DNS-minta, amelyet hozzám akartak kötni, egy bűnügyi technikusé volt. Vagyis a helyszínelés alatt, teljesen szakszerűtlen módon, kesztyű nélkül megfogta az egyik, általuk perdöntőnek tartott bizonyítékot. Sőt mondok még furcsábbat is. Van egy negyedik minta is, amelyről a mai napig nem tudják, kié lehet. Persze, hiába tisztázódtam, nincs illúzióm afelől, hogy visszaengednek-e az ügybe védőként

– mondta Brodmann a Blikknek.

A férfi hozzátette, a rendőrség hiába próbálkozik, semmivel nem képesek igazolni a feltevést, mely szerint az unokaöccse az elkövető.

A Novozánszky családot védő dr. Lichy József máshogy vélekedik.

„A rendőrség hihetetlen aprólékos, minden részletre kiterjedő, profi munkát végez ebben az ügyben. Úgy tudom, minden a kezükben van, hogy bizonyítsák B. László bűnösségét, sőt még azt sem tartom kizártnak, hogy az emberölés minősített esete is szóba jöhet” – mondta az ügyvéd.

Ez is érdekelhet

képcím

Öt nőt öltek meg Bécsben egy nap alatt - A hét hírei képekben

képcím

Ezért nem tartóztatják le Gyárfás Tamást még

képcím

Nyolc évvel később kiderült, ki ölte meg a jánoshalmi...