Az idei télen több mint százan fagytak halálra - nem sokat segített a hajléktalantörvény

Startlap - Startlap
A szállók katasztrofális állapota, az idősek és a betegek elhanyagolása, valamint a tömeges kilakoltatások okolhatók a tragikus statisztikáért.

Magyar Szociális Fórum szerdai közleménye szerint 101 ember hunyt el fagyhalálban tavaly szeptembertől február 3-ig. Ez valamivel jobb arány az előző tél mérlegénél: akkor február 4-éig összesen 114-en fagytak halálra. 

A hideg idő áldozatainak többsége fűtetlen lakásokban vesztette életét, valamint kórházba szállítás közben, illetve az odaérkezés után, mert már nem tudtak rajta segíteni. Október 15-e óta – ekkor lépett életbe a hajléktalantörvény – 94-en szenvedtek kihűléses halált.

Az emberjogi szervezet kiemeli: a fagyhalál Magyarországon továbbra is tömeges társadalmi jelenség, ugyanakkor idén enyhén csökkent az esetek száma. Mint írják, az idén elhunyt 101 ember halála mögött legfőképp az idős, beteg, magányos emberek elhanyagolása, illetve a hajléktalanszállókon uralkodó kétségbeejtő állapotok húzódnak. A folyamatos kilakoltatások pedig rendszeres utánpótlást biztosítanak a hajléktalanságnak

Ez is érdekelhet

képcím

Olyan fagy jöhet, hogy akár az állatokat is veszélybe kerülhetnek

képcím

Hatos lottó: elvitték a főnyereményt

képcím

Rendelet még nincs, sok a megválaszolatlan kérdés az...