Világraszóló botrány: Özilék kéjgázzal buliztak, volt aki el is ájult

Startlap - Startlap
Akkora parit csaptak, hogy 70 hölgyet hívtak meg az estére.

Az Arsenal futballistái számára igazán kínos videofelvétel került napvilágra, amit ráadásul ki sem tudnak magyarázni.

Alexandre Lacazette, Mesut Özil, de még Pierre-Emerick Aubameyang is tisztán kivehető azokon a felvételeken, melyek ugyan még augusztusban készültek, de csak most jutottak el a brit The Sun bulvárlaphoz, hogy aztán a lehető legnagyobbat szóljanak – írja a csakfoci.hu

Történt ugyanis, hogy közvetlenül a szezon előtt az Arsenal játékosai szerveztek egy szerénynek nem igazán mondható partit, melyen 70 hölgy, rengeteg alkohol és kéjgáz (dinitrogén-oxid) társaságában szórakoztak a londoni West Endnél. Ráadásul Matteo Guendouzi, az Arsenal 19 éves francia reménysége egy időre még el is ájult a beszívott gáztól.

A lap úgy tudja, 25-30 ezer fontos (9-10 millió forintos) cechet csengettek ki a buli végén a játékosok, az elfogyasztott italok között pedig megtalálható volt egyebek mellett egy 2500 fontos Hennessy whisky, egy 2000 fontos Dom Perignon pezsgő, valamint egy 2000 fontos Ciroc vodka.

Mások mellett Alexandre Lacazette, Mesut Özil, Pierre-Emerick Aubameyang, Sead Kolasinac, Henrikh Mkhitaryan és Shkodran Mustafi is a botrányvideó sztárjai, amelyen szinte nincs olyan képsor, ahol ne szívna valaki lufiból kéjgázt.

Ez is érdekelhet

képcím

"Olyan országban térdelgessenek, ahol erre igény van" - Schmidt...

képcím

Gulyás Gergely a Borkai-ügyről: mindenkinek magánügye, hogy...

képcím

Pokolian ég a jászladányi gumigyár