Újra megszökött otthonról a 17 éves Cintia

Startlap - Startlap
A fiatal lányt öt hete nem találják, és már tavaly is eltűnt egyszer.

A Soproni Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri az ismeretlen helyen tartózkodó 17 éves Cselák Cintia eltűnése ügyében – írja a police.hu.

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a lány február 12-én távozott hegykői tartózkodási helyéről, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Cintiát nem először keresik eltűnt személyként: tavaly augusztusban is felhívást adott ki miatta a rendőrség, miután már egy hónapja nem találták.

 

 

Forrás: police.hu

 

 

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható Cselák Cintia tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Soproni Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét!

Ez is érdekelhet

képcím

Holtan találtak rá Pindroch Csaba sógorára

képcím

A Dunában találták meg az ELTE eltűnt kutatójának holttestét

képcím

Adóvisszatérítés: fontos tippek az idei évre, amelyekkel...