Incze Zsuzsa a Csellengőkről: Sokszor együtt sírtam a gyerekét kereső szülővel

Incze Zsuzsa húsz éven át vezette a Csellengőket, amelyben eltűnt gyerekek és felnőttek után kutattak. A műsor és vele együtt Incze is négy évvel ezelőtt tűnt el a képernyőről, ami gyorsan átrendezte a mindennapjait – írja a Bors.

Nem sokáig kellett keresnem az új kihívásokat, hiszen már korábban is jártam az ország könyvtárait, általános és középiskoláit a magam csellengős történeteivel. Olyanokkal is, amelyekből soha nem készült televíziós riport. Nem volt hát más dolgom, mint kicsit átrendezni a fejemben a dolgokat, és a személyes beszélgetések alkalmával megszólítani és megérinteni a gyerekeket és a felnőtteket.

Incze Zsuzsa három gyermek édesanyja, így természetesen anyai viselkedését is formálta az eltűnt gyermekekről szóló műsor:

Anélkül persze, hogy ez tudatosult volna bennem. Igen, én is féltettem a saját gyerekeimet. A kamera mellett ülve pedig sokszor együtt sírtam a gyerekét kereső szülővel. Aztán amikor esténként hazaértem, sokkal szorosabbra fonódott a karom, amikor például a legkisebb gyerekem elalvás előtt magához húzva mondta: anya, nagy ölelés! A két nagyobbiktól pedig, amikor már kamaszok lettek, sokszor megkaptam: anya, mióta a Csellengőket csinálod, örökké csak aggódsz értünk.

Két évvel ezelőtt a Magyar Narancs is megkérdezte Inczétől, mennyire viselték meg a műsorban feldolgozott tragikus történetek, illetve volt-e benne félelem. Ennek kapcsán a szerkesztő elmesélte, hogy egyszer megfenyegették.

Egyszer kaptam egy „jóindulatú” levelet. Az egyik adásunkban egy pesti strici nyomában jártunk, aki luxus-prostiként egy huszonéves lányt tartott magánál. Miután leadtuk a riportot, írt valaki, ha jót akarok magamnak, ne foglalkozzak ezzel a körrel. Mivel ekkor már megtettük a magunkét az adásban, hiszen üzentünk a lánynak, el tudtuk engedni ezt a szálat. Ma inkább az visel meg, hogy vége van. A Csellengőkről szólt éveken át a lakásomban az összes telefon, a szobámban a montírozó rendszer. Előfordult, hogy este még nem tudtam, hova megyünk reggel forgatni, mert időközben az egyik gyerek hazatalált, a másik meg holtan került elő… Azt azért megtanultam, hogy soha nem szabad teljesen átengednem magam az ő sorsukból eredő fájdalmaknak.