Több mint négyszáz körzetben nincs háziorvos

Startlap - Startlap
Csak idén eddig közel 40 praxis üresedett meg.

Az idei év első másfél hónapjában már több mint harminc háziorvosi és nyolc fogorvosi praxis üresedett meg, februárban 422 tartósan betöltetlen háziorvosi körzetet regisztráltak, az üres fogorvosi szolgálatok száma 255 volt – ismertette a Világgazdaság az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) adataira hivatkozva.

Azért, hogy az alapellátás biztosítva legyen, az ÁEEK évről évre pályázatokat ír ki a praxisjogvásárlásra és letelepedésre. Az idén egy nemrégiben megjelent tender szerint összesen 1,25 milliárd forintra pályázhatnak az orvosok. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján megjelent kiírás szerint a háziorvosi praxisjog vásárlásához maximum négymillió forint támogatás nyerhető el. A tartósan betöltetlen háziorvosi és fogorvosi körzetek letelepedési támogatására pedig az elnyerhető legmagasabb összeg 20 millió forint, amelyet a legalább öt éve üresen álló praxis betöltése esetén fizetnek ki.

Annál nagyobb támogatást nyújt az egészségbiztosító, minél régebben áll betöltetlenül a háziorvosi szolgálat – derül ki a tenderből.

 

 

Forrás: MTI

Ez is érdekelhet

képcím

Nagyon erős járványt várnak a következő hetekre a háziorvosok

képcím

Nem lesz késő délután háziorvos, szakrendelések szűnhetnek meg

képcím

Menczer Tamás szerint a holland külügyminiszter megtámadta...