Szilvia kábítószer hatása alatt darabolta fel párja testét, aki állítólag drogdíler volt

Startlap - Startlap
A csonkolt maradványokat édesanyjával közösen öntötték le sósavval, és aztán Jászalsószentgyörgybe vitték.

A 27 éves, Bécsben élő P. Szilvia halálra késelte, és aztán feldarabolta barátját, majd a holttest darabjait bőröndökben vitte lakhelyéről szülőfalujába, Jászladányba. A nő édesanyja, az 51 éves Andrea segítségével sósavval öntötték le a férfi testét, amit Jászalsószentgyörgy szállítottak. Itt talált rá a zacskókba csomagolt emberi maradványokra két bicikliző gyerek. Szilvia családja újabb részleteket osztott meg a Borssal a brutális gyilkosságról.

Tette ellenére kiállunk Szilvi mellett, úgy tudjuk, hogy a gyilkosságot önvédelemből, hirtelen felindulásból követte el. A darabolást pedig drog hatása alatt csinálta. Még most sem fogtam fel az egészet. Szilvin nem látszott semmi, én sem tudtam semmit az egészről

– közölte a gyanúsított testvére, Katalin, aki azt is elmondta, hogy édesanyjuk – aki ellen bűnpártolás a vád – nagyon rossz idegállapotban van, és senkivel sem szeretne kommunikálni.

A család úgy tudja, Szilvia párja drogkereskedelemmel foglalkozott, ezért tartanak attól, hogy bosszút állnak rajtuk. Nemcsak a család fél, hanem a falu is: a lap információi szerint a helyiek azt szeretnék, ha Szilvia rokonai elköltöznének a településről.

Ez is érdekelhet

képcím

Németországban legalizálták a marihuánát

képcím

Emberölés történt a Thököly úton szombat éjjel

képcím

Nyolc évvel később kiderült, ki ölte meg a jánoshalmi...