Szilágyi János 83 évesen új műsort indít

Startlap - Startlap
A legendás műsorvezető híres arról, hogy nincs olyan, amit nem merne megkérdezni másoktól, de egy téma mégis lesz, amit messziről kerülni fog. Vasárnapi lustálkodós hírösszefoglaló.

Szilágyi János: Annak köszönhetem a sikereimet, hogy a mikrofon vagy a kamera előtt is ugyanolyan voltam, mint az életben

“Eljárt az idő fölöttem” – állítja Szilágyi István, de ez nem akadályozza meg őt abban, hogy 83 évesen fogja magát, és új műsort indítson. Ahogy eddig is, úgy most sem lesznek tabutémák, legalábbis egy dolgot kivéve. Az új projekt apropóján interjút készítettek a rádiós legendával, amelyben a karrierje és a mostani műsora mellett olyan izgalmas dolgokról is mesélt, mint például az, hogy mennyire szereti zavarba hozni az embereket. A teljes beszélgetést itt tudod elolvasni.

Michael Jackson legkisebb fia is 18 lett, közös fotón pózolt a három testvér

Michael Jacksonnak három gyermeke van. Blanket Jackson, illetve eredeti nevén Prince Michael Jackson II az, aki nemrégiben ünnepelte 18. születésnapját. Ő a legkisebb gyerek, egy béranya hozta a világra, akiről a popénekes azt állította, hogy ő maga sem ismeri a kilétét. Két testvére, Paris és Prince (Michael Joseph) pedig Michael Jackson második házasságából születtek. A három gyerekről készült közös képet ide kattintva nézegetheted.

Milliárdokat költ fizetésemelésre a Tesco: mutatjuk, mennyit lehet keresni 2020-ban az áruházláncnál

A Tesco-Global Áruházak Zrt. két lépésben, mintegy 3,8 milliárdforintbólemeli idén a dolgozói béreket. A Tesco emellett 2020-ban több mint 4 milliárd forintot különít el gyermekvállalási és beiskolázási, jubileumi, egészségügyi és szociális elemeket is tartalmazó juttatási csomagra. A pontos számokért és a további részletekért erre a linkre kell kattintani.

Megkértek egy londoni járókelőt, hogy folytassa Lady Gaga dalszövegét, de ami ezután következett, arra senki sem számított

Fotó: Neilson Barnard/Getty Images

Kevin Freshwater különféle videókat készít a netre, és a legutóbbi alkalommal a brit fővárosban szólított meg embereket, hogy folytassák az általa elkezdett dalszövegeket. Néhány vicces jelenet után Charlotte Awberyvel futott össze, akinek Lady GagaShallow című számát kellett énekelnie, és a dolog egészen elképesztően sikerült: nem véletlen, hogy a Facebookon közzétett videó mindösszesen 2 nap alatt 9 milliós nézettséget ért el.

 

Gyíkhús és halászlé: emlékszel még a Kádár-korszak konzerveire?

A konzerv ételek manapság nem örvendenek túl jó hírnévnek. A Kádár-éra azonban egy igazi konzervmennyország volt, ahol a fémdobozok tartalmának csak a képzelet szabott határt. A virslitől kezdve a rakott káposztán át egy csomó dolgot lehetett kapni konzerves változatban. Az alábbi cikkben ezekkel a retro kajákkal nosztalgiáznak egy kicsit.

 

Nem csak Jennifer Lopez lánya tud énekelni: Beyoncé nyolcéves gyereke már zenei díjat is nyert

Blue Ivy Carterminden idők egyik legfiatalabb díjnyertes előadóművésze lett, amikor a hétvégén az NAACP Image díjátadó gáláján átvette a legjobb énekes duónak és együttműködésnek járó díjat. A nyertes dalt itt meghallgathatod.

Esőt soha nem látott, és csak 24 ezer kilométer van benne: megkérik az árát a gyári állapotú, eladó Zsigulinak

A Vaz-2101, vagyis az ezerkettes Lada, illetve Zsiguli már elég ritkán látható közúti forgalomban. Az a példány pedig, amelyet most éppen eladásra kínálnak, még a szokásosnál is különlegesebb, mert gyakorlatilag makulátlan állapotban van. Íme az autó.

Kamerákkal azonosítják, számolják és terelik a turistákat Velencében

Velence évente több mint 20 millió látogatót fogad, akiket már eddig is figyelemmel követtek nagy számuk miatt. De míg korábban pusztán megérzés alapján nézték, hogy hol mennyien tartózkodtak, vasárnap óta kamerarendszerrel végzik ezt a feladatot. A térfigyelő kamerák adatokat is gyűjtenek az elhaladókról, méghozzá egészen meglepő dolgokat. A rendszert egy különleges eseményen, az Angyal repülése napján vezették be. Részletek itt.

 

Ez a csillagjegy az, aki könnyen összetörheti a szíved

Fotó: Bert Longworth/John Kobal Foundation/Getty Images

Az asztrológusok szerint a születési dátumunk a szerelmi életünket is meghatározza: minden egyes csillagjegyhez tartozik egy másik jegy, amelynek szülöttei nagy eséllyel padlóra küldenek, ha romantikus viszonyba elegyedsz velük. Ha kíváncsi vagy, ki a te gyenge pontod, akkor ezt a cikket olvasd el.

Egymás után érkeznek a frontok, elég hektikus lesz az időjárás

Borús és derültnapok következnek, éles váltásban, és a csapadékot viharosszél is kísérheti. A következő napok részletes időjárás-előrejelzését itt találod.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Több tucat autó karambolozott a ködben az M7-esen

képcím

Ötven hókotró takarítja folyamatosan Budapest úthálózatát

képcím

Több mint 5,5 millió forintot sikkasztott a Tescóból egy...