Szijjártó egymás után rúgja ki a külügyi vezetőket

Startlap - Startlap
Az információk szerint jelentős posztokról váltottak le irányítókat. Heti hírösszefoglaló.

Népszava: Szijjártó Péter egymás után rúgja ki minisztériuma vezetőit

Úgy néz ki mégsem annyira fényes siker a magyar külpolitika menetelése, mint ahogy azt általában feltüntetni szokás. Ha kíváncsi vagy, hogy kiket rúgtak ki, és miért, akkor csak ide kell kattintanod. 

Az Aldi és a Lidl dolgozói elmagyarázták, mitől olyan embertelenül hatékonyak a diszkontok

Fotó: Matthew Horwood/Getty Images

A kétezres évek közepén megjelenő két német diszkontlánc, az Aldi és a Lidl mára teljesen átvette a hatalmat a hiper- és szupermarketektől: a magyar vásárlók náluk költik el a legtöbb pénzt napi fogyasztási cikkekre. Ezekbe a boltokba belépve rögtön szembesülhetünk azzal, hogy teljesen teljesen másként működnek, mint a hagyományos áruházak. De mit jelent ez pontosan, és mi áll a hihetetlen hatékonyságuk mögött? Ezt fedik fel ebben a cikkben a hazai dolgozók.

 Megszólalt Orosz Bernadett támadója: szerinte filmszakadás volt nála, és nem érdemli, amit kap

A sajtóban magyarázkodik Orosz Bernadett támadója. Az egykori alezredes a Borsnak nyilatkozva elmondta, hogy szerinte nem is volt olyan durva a támadás, amilyen a képeken látszik, és hogy „tönkrement az élete”. A részletekért ide kattints.

Egyedül csatangoló kétévest találtak Budapesten

Egyedül sétálgatott Budapesten, a Grassalkovich úton egy két év körüli kisfiú kedd este. A fiúcska épp a belső sáv felé igyekezett, amikor egy édesapa arra autózott a fiával. További megdöbbentő részletek innen érhetőek 

Nyíltan abortuszellenes és csak a nőket hibáztatja az állami biológia-tankönyv

“Családtervezés” – ez a 12. évfolyamosoknak szóló biológia-tankönyv egyik fejezetének címe. De sajnos a cím alatt Dr. Lénárd Gábor szerző ahelyett, hogy megfelelő alapossággal bemutatná a fogamzásgátlási módszereket, inkább – objektivitásra felesküdött természettudóshoz teljesen méltatlan módon – abortuszellenes véleményét fejtegeti. Ráadásul úgy, hogy a férfiakról egyetlen szót sem ejt a téma kapcsán. Ha érdekel, miket ír az állami tankönyv, akkor itt folytasd az olvasást.

Jogos tisztelgés? Ezért voltak egyenruhás tisztek Orbán Viktor évértékelőjén

Fotó: Orbán Viktor/Facebook

Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter szerint Orbán Viktor az alkotmány megsértésére kényszerítette a katonákat, amikor meghívta őket idei évértékelőjére. A rendszerváltás óta vasárnap voltak először pártrendezvényen egyenruhás tisztek, ez ugyanis az 1993-as honvédelmi törvénybe ütközik. Legalábbis elvileg. A helyzet jogilag aggályos, de van rá magyarázat. Minderről bővebben ebben a cikkben írnak.

Tíz évre titkosították a gyermekpornográfiával vádolt magyar nagykövetről szóló bizottsági ülés anyagát

Zárt ülésen tárgyalta Kaleta Gábor volt perui nagykövet ügyét az Országgyűlés külügyi bizottsága. Németh Zsolt, a testület elnöke, valamint Vadai Ágnes a DK frakcióvezető-helyettese az ülés után nyilatkozott. Minderről ebből a cikkből tájékozódhatsz tovább.

Videó készült a magyar orvosok által szétválasztott bangladesi sziámi ikrekről

Újabb hírek érkeztek a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvoscsapata által szétválasztott, fejüknél összenőtt ikrekről, Rabiáról és Rukiáról. A magyar orvosok hamarosan újra Dakkába utaznak. Most több videót is közzétettek a decemberi fejleményekről. Íme a felvétel és a további részletek.

Forró katonai konfliktusok alakulhatnak ki 2020-ban világszerte

Nouriel Roubini amerikai közgazdász professzor szerint olyan konfliktusok izzanak az Egyesült Államok és a világ négy országa között, amelyek a felszínre kerülve a 2008-as pénzügyi összeomlás óta nem látott gazdasági-pénzügyi-politikai felfordulást hozhatnak. Ha érdekel, miért éppen az idei év hozhat kritikus változást a világpolitikában, és hogy melyik az a négy “revizionista” hatalom, akikkel szembe kerülhet az USA, ebből a cikkből megtudhatod.

Már javában zajlik az iskolaérettségi vizsgálatok feldolgozása, de nagy árat fizetünk az erőltetett hatéves kori beiskolázásért

Mivel a kormány tavaly nyáron módosította az iskolaérettségivizsgálattal kapcsolatos eljárást, az óvoda, a szülők és a pedagógiai szakszolgálat helyett az Oktatási Hivatalhoz dönt arról, hogy engedélyezi-e a gyermek számára az iskolakezdés elhalasztását. A hivatal tájékoztatása szerint a felmentési kérelmek feldolgozása rendben zajlik. Erről itt írnak bővebben. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy vajon milyen hatása van a változásoknak a gyermekekre? Erről szól ez a cikk.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Orbán megjelent Makón, és elismerően beszélt a volt szocialista...

képcím

Orbán és Rogán is reagált Magyar Péter kijelentéseire

képcím

Magyar Péter először üzent Orbán Viktornak