Polyák Lilla: Na­gyon szeretném őt megajándékozni egy szerelemgyerekkel

Startlap - Startlap
A második férjénél 15 évvel idősebb színésznő képes volt talpra állni a sok csalódás után, és most nagy szerelemben és boldogságban él.

Polyák Lilla teljesen összetört válása után, és akkor még nem gondolta, hogy valaha újra boldog lehet. A sors azonban összehozta a 42 éves színésznőt 27 éves kollégájával, Gömöri András Mátéval, akivel már három éve tökéletes harmóniában élnek. A kétgyermekes Polyák már csak arra vágyik, hogy harmadjára is megtapasztalhassa az anyaság örömeit – írja a Bors.

Nagyon sokáig úgy éltem az életemet, hogy holtomiglan-holtodiglan. Az utolsó pillanatig kapaszkodtam, reméltem, de egyszer csak rá kellett döbbennem: nem hazudhatok tovább magamnak. Egy ideje már nem létezett az, amihez én foggal-körömmel ragaszkodtam, és el kell engednem, mert ez már a múlt. (…) Komoly belső munkába kezd­tem, és nagyon erős hittel álltam fel ebből a mélységből. Az lebegett a szemem előtt, hogy van két gyerekem, akikért felelős vagyok, és nőként, társként sem vagyok hajlandó „eltemetni” magam. Miután elfogadtam, hogy valamiért nekem meg kell élnem ezt az életszakaszt, szép lassan kinyíltam, és vártam, mit hoz az élet.

– mesélte Homonnay Zsolt színésztől való válásáról Polyák Lilla. A színésznő tavaly nyáron házasodott össze Gömöri András Mátéval, de a kapcsolatukért meg kellett küzdeniük.

Eleinte kaptam hideget-meleget, de úgy éreztem, nem fogom eldobni magamtól a váratlanul jött szerelmet mások véleménye miatt. Az élet pedig akkorát dobott, amekkorára nem számítottam: hatalmas boldogság már három éve Máté párjának lenni és mellette tölteni az időt. Természetesen a közös ba­bát is komolyan terv­be vettük, na­gyon szeretném őt megajándékozni egy szerelemgyerekkel. (…) Nagyszerűen érzem magam a bőrömben, és azt gondolom, ez ülhet ki az arcomra. Hiszek a sorsban, hiszek abban, hogy nem változtatható meg. Szerencsére egy ideje csak az a dolgom, hogy élvezzem azt a jót, amit kapok. A biztosban azonban nem hiszek már, csak az „itt és most”-ban.

Ez is érdekelhet

képcím

Tóth Gabi a Fideszről: "Megkerestek, és én gondolkodás nélkül...

képcím

A búcsúkoncertre már nem kerülhetett sor: így élt Kóbor...

képcím

Hajdú Péter menyasszonya hatalmas terhes pocakot villantott