Németh Kristóf győzni akar, és elárulta, mire költené a tízmilliós nyereményt

Startlap - Startlap
A legbátrabb páros forgatásán többeknek szúrta a szemét a színész eltökéltsége, és az, hogy kimondja amit gondol.

Németh Kristóf és párja, Szikriszt Zita A legbátrabb páros forgatása előtt még önismereti tréningen is részt vettek, hogy felmérjék, mekkora erővel tudnak együtt küzdeni. A színész és kedvese célja nem kevesebb, mint a győzelem, és azt is tudják, mire költenék a műsor 10 millió forintos fődíját – írja a a Blikk.

Zitával mindketten élsportolók voltunk, ő úszóbajnok volt, én háromszoros sportlövész magyar bajnok. Ezért, ha mi elindulunk egy versenyen, az számunkra a győzelem kiharcolásáról szól

– fejtette ki Németh Kristóf, aki eltökélt győzni akarásával, valamint nyílt kommunikációjával több versenytársában ellenszenvet szült.

A színházi világban van egy mondás, miszerint mindent szabad, csak megsértődni nem. Rá kellett jöjjek, ezt csak mi ismertük. Nyílt ember vagyok, aki szereti a másik szemébe mondani, mit gondol róla vagy az adott helyzetről. Ráadásul számomra a viadal a győzelemről szól, amelynek érdekében mindent szabad, ami nem tiltott. A fiamat sem alázom meg egy teniszmeccsen – vagy, ha úszásban mérjük össze a gyorsaságunkat – azzal, hogy hagyom nyerni, majd a háta mögött kibeszélem

– magyarázta a színész. Németh Kristóf a nyereményből jótékonysági célra is költene, de jó sok olyan tételt sorolt fel, ahol lenne helye a pénznek. A színész egyébként a forgatáson kérte meg Zita kezét.

Azt gondolom, ma Magyarországon tízmillió forint még mindig mindenkinek hatalmas összeg. Helye is lenne bőven, hiszen most indítjuk el a közös életünket, szeretnénk berendezni a lakásunkat. Én nemrégiben nyitottam meg a Fórum Színházat, emellett az édesanyámért is felelős vagyok, és természetesen ott van a tizenegy éves fiam, Lóci. Illetve reménykedünk abban is, hogy egyszer még bővül a családunk.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Kóbor János özvegye teljesen visszavonult

képcím

Péntek este búcsúztatják Kóbor Jánost: "Életem egyik...

képcím

Dobó Kata hosszú évek után először megmutatta kislányát,...