Napi ezer forintból kell megélnie a Neoton egykori énekesnőjének

Startlap - Startlap
A Facebook-oldalán fakadt ki Pál Éva.

A Neoton Família énekesnője, Pál Éva 13 éve vett fel lakáshitelt, aminek a terheit most is nyögi, sőt, az akkor 10 milliós forintos összeg mára már 19 millió forintos tartozásra gyarapodott.

A bank eddig is vonta a törlesztőrészleteket, de pénteken szembesült azzal, hogy inkasszózták is a maradékot. A felismerés után a Facebook-oldalán fakadt ki:

„Hogy mi jár a fejemben? Egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni, hogyan lehetséges, hogy 30.000 azaz JÓL LÁTOD, ennyit hagyott a számlánkon a végrehajtó erre a hónapra! Ilyen nincs is csak a mesében….4 hónapja vonja a havi magas törlesztőt, de ez nem elég, most még inkasszózta is a maradékot. Hát nem is tudok mit reagálni, csak azt, hogy de jó, hogy nincs vadászengedélyem… persze, tudom, meg kell ezt is oldani, mint annyi mindent már, meg is lesz, de…..na ketten (plusz a kiskutyik) beosztjuk… hurrráááá”

„Nagyon remélem, megoldódik a helyzet, mert ez az összeg még éhen halni sem elég” – mondta a Borsnak az énekesnő, aki reméli, hogy csak egy tévedés miatt lett zárolva nagyobb összeg a számláján.

Hogy mi jár a fejemben? Egyszerúen képtelen vagyok feldolgozni, hogyan lehetséges,hogy 30.000 azaz JÓL LÁTOD ennyit…

Közzétette: Pál Éva – 2018. augusztus 30., csütörtök

 

Ez is érdekelhet

képcím

90 ezer forintos pólóban ment Neoton-koncertre Szijjártó Péter

képcím

3, 9 milliárd forintos hitelkérelmet nyújt be Magyarország

képcím

Hitelfeltételek: tovább szigorítanak a bankok