Nagy Feró: Még mindig jó vagyok az ágyban

Startlap - Startlap
72 évesen is igen aktív a rockzenész.

Bár orvosai évekkel ezelőtt már pihenni küldték, Nagy Feró 72 évesen sem akar lassítani: élete végéig a színpadon szeretne állni.

„Jól tartom magam hetvenkét évesen, a körülményekhez képest. Persze nem akarok nagyképű lenni, én is érzem az évek múlását, s nyilván más már a teherbírásom, mint harminc-negyven évvel ezelőtt, de nem bánom. Öt-hat évvel ezelőtt a térdfájásom miatt az orvos kényszerpihenőre küldött, ám nem tartottam be az utasítását, úgy vélem, hogy a testemnek kell tudomásul vennie: még sok dolgom van az életben – mondta a Lokálnak az április koncertjére készülő Feró.

Szerinte a rock and rollal nem lehet csak úgy felhagyni: „A profik mindig életük végéig csinálják. Az lenne a legjobb, ha a színpadról egyenesen a sírba esnék.”

A lapnak arról is mesélt, hogy nem csak a színpadon aktív: „Úgy érzem, jól megy a szex, még mindig jó vagyok az ágyban. Egy férfi mondjuk hajlamos nagyképű lenni ilyen téren, miközben a teljesítménye valójában a nullához közelít, de szerintem velem a feleségem is elégedett ­– legalábbis nagyon bízom benne” – mondta nevetve a Beatrice frontembere.

 

Címlapfotó: MTI – Zih Zsolt

 

Ez is érdekelhet

képcím

Nagy Feró szerint Orbán Viktor elcsente az ő szövegét - A hét...

képcím

Kilép a Beatricéből Nagy Feró fia

képcím

Meghalt az Operettszínház bonvivánja - a hét legfontosabb...