Nagy Ervin verekedett a színház előtt, hogy megvédjen egy anyát és gyermekét

Egy férfi fellökte a családot, majd amikor a színész ezt szóvá tette, megütötte őt a járókelő. Ezután már Nagy Ervin sem fogta vissza magát, és tizenkétszer belerúgott a férfiba.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2019-03-14 11:52

Fotó: YouTube/ Kadarkai Endre/ Story4Tv

“Még dolgom van az életben azzal, hogy a bennem felgyülemlett feszültséget jól adjam ki magamból. Most felrugdaltam valakit, mert fellökött egy gyereket meg egy nőt. Vagy tizenkétszer belerúgtam” – idézi a Bors Nagy Ervin szavait, aki nem büszke a Katona József Színház előtt történt esetre, azonban úgy véli, mindig ki kell állni az igazságért. 

Én vagyok az utolsó, aki ilyet csinál, de amikor egy úr teljes erőből fellökött egy anyukát és vele együtt a hatéves gyerekét, akkor nem bírtam visszafogni magam. Odamentem hozzá, beszéltem vele egy kicsit, mondtam neki ezt-azt, aztán el akartam lépni, és torkon vágott. Ezt pedig már nem hagytam. Nem vagyok rá büszke, mert nem szeretem az erőszakot, de nem bírom, ha belém kötnek. (…) Panelban nőttem fel, Dunaújvárosban. Ott nem ezt láttam. Én nem szoktam kezdeményezni a verekedést, de ha kapok egyet, akkor nem kell kétszer mondani. Nem bírom az igazságtalanságot. Ez a szituáció pedig az volt, mert volt benne egy gyerek. Hozzáteszem, mindez a Katona József Színház főbejáratánál történt, úgyhogy na­gyon vicces volt

– fogalmazott a színművész, aki édesapjától is azt látta, ha belekötnek, nem szabad elfutni. Mint mondja, az igazságot mindig védelmezi, ha kell, akkor fizikai erővel. Véleménye szerint a gyerekeknek is meg kéne tanítania, hogy álljanak ki magukért. Hozzátette: nem ártana némi mértéktartás is, ami benne kevéssé van.

 

Címkék:

Nagy Ervin

Mai nap hírei

Müller Cecília elárulta, mikortól válhat kötelezővé a koronavírus elleni védőoltás

life.hu2 órája

Kilazult a szélturbina lapátja és összedőlt

tisztajovo.hu5 órája

Harmadszorra küzd meg a rákkal a Grease csillaga: elárulta, hogy van most

joy.hu5 órája

Katasztrofális sátrazásom története: laza vagyok, de ami sok, az sok, és ez bizony sok volt

she.life.hu6 órája

5 szuperegészséges diétás étel ami azonnal és hosszan eltelít

unilife.hu15 órája

Vizsgálat indult a Pfizer vakcinája ellen, de aggodalomra nincs ok

metropol.hu16 órája

„A magyarországi németeket nem kitelepítették, hanem elűzték”

demokrata.hu17 órája

Szijjártó elment Hollandiába, és elmondta a Magyar Távirati Irodának, hogy a hollandok tiszteljék jobban a magyarokat

444.hu17 órája