Nagy Ervin Andy Vajnáról: 'Képmutatás lett volna a részemről, ha mondjuk elmegyek a temetésre'

Startlap - Startlap
A színész őszintén vallott a producerhez fűződő viszonyáról.

Nagy Ervin interjút adott a Magyar Narancsnak, amelyben Andy Vajnával való kapcsolatáról is mesélt. Nyíltan vállalták, hogy nem éppen tökéletes az összhang, amit az is mutat, hogy Vajna nem szerette volna, h a Kincsem főszerepét Nagy Ervin alakítja – írja a Blikk.

Képmutatás lett volna a részemről, ha mondjuk elmegyek a temetésre, de, ha nyitva lett volna a temető kapuja, megérdemelte volna, hogy sok ezer ember búcsúztassa. Mindenképpen egy nagyon fajsúlyos személyiség volt

– fogalmazott Nagy Ervin, aki arról is beszélt, hogy reméli, egy olyan ember veszi át a filmügyi kormánybiztos helyét, aki a politikai elképzeléseitől függetlenül jóban akar lenni a színészekkel.

A Vajna-féle rendszerben működtek az ellenőrző kapuk, bár egy-egy Pappa Pia is becsúszott. Ilyenkor azért látszott, hogy ezeket a kapukat is pillanatok alatt át lehetett lépni, de az az amerikai típusú rendszer, amit Vajna magával hozott, mégiscsak sok jó filmet kitermelt.

Ez is érdekelhet

képcím

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát, fotókon a szertartás

képcím

Ezrek kísérték végső útjára Alekszej Navalnijt

képcím

Ultimátumot adtak az oroszok Navalnij anyjának a holttestről