Letartóztatták a badacsonyi borász feltételezett gyilkosait

Startlap - Startlap
Megverték és rugdosták áldozatukat, már nem lehetett ujjáéleszteni.

Letartóztatták a szeptember 8-ára virradóra éjszaka megölt badacsonyi borász meggyilkolásával gyanúsított két férfit – írta a police.hu.

Az eset éjjelén két társaság között szóváltás, majd dulakodás alakult ki egy parkolóban. Két nagydarab férfi ütlegelte, még a földön fekve is rugdosta az áldozatot. Ezután próbálták a kocsijukkal elhagyni a helyszínt, de a közelben levő biztonságiak odaérve lefújták őket paprikaspray-vel, aminek következtében az árokba hajtottak, így a helyiek fel tudták tartóztatni őket a rendőrség megérkezéséig.

Közben többek igyekeztek újjáéleszteni a megvert férfit, de sem nekik, sem a mentőknek nem sikerült.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 34 éves V. János és a 29 éves S. Norbert Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lakosokokat a rendőrök elfogták, előállították és őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták őket ki.

A két férfi ellen a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A nyomozók előterjesztést tettek a két gyanúsított letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság 2018. szeptember 10-én elrendelt.

Ez is érdekelhet

képcím

Öt nőt öltek meg Bécsben egy nap alatt - A hét hírei képekben

képcím

Ezért nem tartóztatják le Gyárfás Tamást még

képcím

Nyolc évvel később kiderült, ki ölte meg a jánoshalmi...