Kiszivárgott egy titkos dokumentum: ez a kormány terve a hajléktalanokkal

Startlap - Startlap
Két jól elkülönülő csoportba sorolják az otthon nélkülieket.

Az utcán élőkre szabott, speciális közmunkaprogramokat dolgozna ki a kormány, mert először ilyen „védett” munkahelyen kell felkészíteni őket arra, hogy később helyt álljanak a munkaerőpiacon – derül ki a hvg.hu birtokába jutott, egyelőre titkos előterjesztésből.

Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere közösen jegyzik a dokumentumot. Pintér Sándor feladata lesz, hogy a Belügyminisztérium pontos javaslatot dolgozzon ki a „célzott közfoglalkoztatási programok” indítására.

Ugyanakkor a belügyminiszternek Varga Mihály pénzügyminiszterrel és Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterrel együtt kell kitalálnia, hogy ezekben a közmunkaprogramokban még milyen szociális és egészségügyi szolgáltatásokat is kapjanak a hajléktalanok, és ehhez milyen pénzügyi forrásokra lenne szükség.

Internetet a melegedőbe

A hvg.hu birtokába került anyagnak része már az a megszövegezett kormányhatározat is, ami ennek gyakorlatba átültetése érdekében leosztja a feladatokat a tárcák közt, a határidő 2019. január 31-e:

A feladatok között szerepel például, hogy a hajléktalanok képzése és munkavállalása érdekében minden nappali melegedőn elérhetővé kell tenni a számítógép- és internethasználatot.

Azt a dokumentum egyértelműen rögzíti, hogy 2019-es speciális közmunkaprogramok indításához szükséges források rendelkezésre állnak.

Senkit sem hagynának veszni

A javaslat két jól elkülönülő csoportba sorolja az otthon nélkülieket, a speciális közmunkaprogramok azoknak szólnának, akik „mind egészségügyi, mind mentális-szociális állapotukat tekintve rehabilitálhatóak”.

A másik csoportba azokat sorolják, akiknek egészségügyi, szociális, valamint mentális állapotuk túlságosan károsodott az utcán töltött idő alatt, esetleg már ilyen súlyos állapotban kerültek oda. Róluk tartósan gondoskodni kell erre alkalmas hajléktalan-otthonokban, hajléktalan-rehabilitációs intézetekben, ahol szintén dolgozhatnának megteremtve lakhatásuk anyagi feltételeit.

A javaslatban külön rész szól arról, hogy a közmunka felé terelt hajléktalanokat képeznék is: „speciális képzési programokat” terveznek „a célcsoport igényeit, körülményeit jól ismerő, felkészült oktatók” segítségével.

Az előterjesztésben kifejtik, hogy a hajléktalanok munkaerő-piaci integrálásának egyik alapjaként „a hajléktalan személyeket alkalmassá kell tenni az önellátásra, a személyes higiénia és a közösségi együttélésre vonatkozó szabályok betartására”.

Ez is érdekelhet

képcím

Emelik a közmunkások bérét

képcím

Petry-ügy: Szijjártóék bekérették a német nagykövetség...

képcím

Kiderült, kik azok, akiket a legtovább sújtanak a koronavírus...