Háromezer hajléktalant látott vendégül a pápa

Startlap - Startlap
'A világ szegényeinek kiáltása napról napra hangosabb, mégis egyre kevésbé hallatszik a kevés gazdag lármájában.'

„A világ szegényeinek kiáltása napról napra hangosabb, mégis egyre kevésbé hallatszik a kevés gazdag lármájában”

– mondta Ferenc pápa a szegények világnapján a római Szent Péter-bazilikában bemutatott misén vasárnap.

Ferenc pápa szavait mintegy hatezer szegény, hajléktalan, beteg hallgatta, akik az egész világból, de főleg Európából és Olaszországból érkeztek a Vatikánba az egyházfő vezette világnapra.   

A mise után háromezren vettek részt a vatikáni VI. Pál audienciateremben rendezett közös ebéden, amelyet az egyik római luxus szálloda és szociális alapítványok ajánlottak fel. Százan egy asztalnál ültek Ferenc pápával. A római és más olasz plébániákon is ebéddel várták a környék szegényeit.

Ferenc pápa felhívta a figyelmet azokra, akik a világ számos részén segítségért kiáltanak: említette a megszületni nem engedett, vagy éhező, a játék helyett bombázás közepette felnövő gyerekeket, a “selejtezett” és magukra hagyott időseket, az élet viharait egyedül viselő embereket, az otthonukat és földjüket elhagyni kényszerülő menekülőket, a természeti kincseiktől megfosztott népeket.

Fotó: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

Az egyházfő arra emlékeztetett, hogy az élet egyik igazi kincsét elsősorban a hívők számára az embertársak iránti szeretet képviseli. Mégis ehelyett az “élet kényelmes mezein legelészünk, mindennapi örömökkel megelégedve lustálkodunk” – mondta a pápa, aki cselekvő segítésre szólított fel. Megjegyezte, hogy a szegények segítése “nem egy pápa diktálta divat”, hanem a hitet a rászorulókkal kell megélni.  

Kijelentette, hogy a világnap reményt akar adni, és a plébániák, egyházi szervezetek és mozgalmak bevonásával az egyház az irgalmasság eszközeként akar fellépni a szociális hálózatban. “Az irgalmasság menti meg az embert, nem a ravaszság vagy a pénz.”

Ferenc pápa tavaly vezette be az egyházban a szegényeknek szentelt világnapot. Az ENSZ adatai szerint a világban több mint 700 millió ember él mélyszegénységben, ami azt jelenti, hogy mindennapi fenntartásukat sem képesek biztosítani. Számukat az ezredforduló óta mintegy 30 százalékkal sikerült csökkenteni. A hatvanmilliós Olaszországban 5 millióra teszik a mélyszegénységben élők számát, akik 2005 óta nem voltak ilyen sokan Olaszországban.

 

 

Forrás: MTI

Ez is érdekelhet

képcím

Ferenc pápa húsvéti üzenete: soha nem lehet fegyverekkel...

képcím

Ferenc pápa kinevezte Karikó Katalint

képcím

Ferenc pápa a szentföldi harcok leállítását sürgette...