Hivatalos: megváltoztatta véleményét a halálbüntetésről a Vatikán

Komoly ellenállásra számíthat az egyház.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-08-02 14:01

Címlapkép: MTI/EPA/Giuseppe Lami

A római katolikus egyház minden körülmények között elfogadhatatlannak nyilvánította csütörtökön a halálbüntetés alkalmazását, megváltoztatva ezzel eddigi tanítását a kérdésben.

A Vatikán közlése szerint oly módon változtattak a katekizmuson, hogy az tükrözze a halálbüntetés – Ferenc pápa által vallott – teljes elvetését.

Korábban a katolikus egyház tanítása évszázadokon keresztül megengedte a halálbüntetés alkalmazását bizonyos ritka, szélsőséges esetekben, amikor “ez az egyetlen módja annak, hogy hatékonyan meg tudjanak védeni emberi életeket egy kegyetlen agresszorral szemben”. Az egyház álláspontja már a 2005-ben elhunyt II. János Pál pápa idejében kezdett megváltozni.

A Vatikán csütörtöki közlése szerint az egyház korábbi politikája mára idejétmúlttá vált, és a társadalom védelmét más módokon is lehet biztosítani. Az új tanítás értelmében a halálbüntetés megengedhetetlen, mert az “az ember sérthetetlensége és méltósága elleni támadás”.

A katekizmus módosítása várhatóan heves ellenállásba ütközik majd olyan országokban, ahol sok katolikus támogatja a halálbüntetés alkalmazását, például az Egyesült Államokban.

 

(MTI)

Mai nap hírei

Önmegsemmisítésbe kezd a WhatsApp

itbusiness.hu2 órája

Gurmai Zita felszólította Orbán Viktort, hogy hagyja abba

demokrata.hu2 órája

Rutinos diplomásként bemondaná a nettó 500-as fizetési igényét egy állásinterjún? Sokan megteszik

haszon.hu7 órája

Megáll az ész: A Fidesz négy évig nem fizetett az egri strand vizéért

eger.ezalenyeg.hu9 órája

Eldobod az agyad, ha meglátod, hogy Jennifer Aniston kikkel izgulta végig az Emmy-díjátadót

joy.hu16 órája

Szalai Ádámra nem számítanak a Mainznál, klubváltás lehet a megoldás

eurosport.hosszabbitas.hu17 órája

Bivalyerősnek ígérkezik a Galaxy S21/S30 mobilokba kerülő Exynos 1000 rendszerchip

gsmring.hu18 órája

Koronavírus: a legfertőzöttebb 9 állam és Magyarország adatai

szabadeuropa.hu19 órája