Kislányokat molesztált éjszakánként a gyermektáborokat szervező tanár

Startlap - Startlap
Több éven át táboroztatta a kisgyerekeket.

Hat év börtönre és hat év közügyekről való eltiltásra, valamint végleges hatállyal a pedagógusi foglalkozástól eltiltásra ítélt a Komlói Járásbíróság egy férfit, aki kislányokat molesztált az általa szervezett táborokban.

A tanár több éven keresztül táboroztatott 7 és 14 év közötti gyerekeket Baranya és Tolna megyében.

Két 11, illetve 12 éves kislánnyal is így ismerkedett meg 2014-ben és 2015-ben. Velük kiemelten foglalkozott. Többször előfordult, hogy bent aludt a sátrukban, ekkor a lányok mellé feküdt és ruhájuk alá nyúlva simogatta vagy szájon csókolta őket.

Ügyében az ítéletet folytatólagosan, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt hozta meg, mely ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter így kívánt kellemes húsvéti ünnepeket

képcím

Emelkedik a tanárok pótlékainak összege is

képcím

Megérkezett az Európai Bizottságtól a pedagógusok béremelését...