Gyermekvédelmi programot indít az úszószövetség a zaklatások miatt

Startlap - Startlap
A botrányos múltú szövetség jelenlegi vezetése szeretne új fejezetet nyitni a fiatalok védelme érdekében.

A molesztálások, zaklatásoknak, a pedofília és a kiskorúak veszélyeztetésének kivédése érdekében a botrányokkal tarkított múltú Magyar Úszószövetség új vezetősége gyermekvédelmi programot indított – számolt be a hvg.hu. A projekt részeként magatartási kódexek készültek, valamint felállítottak egy bizottságot, és létrehoztak egy telefonszámot és egy e-mail címet is, ahol az érintettek bejelenthetik a problémás eseteket.

Az úszószövetség már korábban is próbált reagálni a gondokra, Gyárfás Tamás elnöksége alatt Herczog Mária szociológus dolgozott ki ajánlásokat. A mostani vezetés új fejezetet nyitott a helyzet kezelése érdekében, de az új tervezetébe a régi javaslatokat is beépítették. A program már a szövetség honlapján is éles.

A programban a szakemberek mellett a szülőket is helyet kaptak

Az úszószövetség által felállított Gyerekvédelmi Testület az UNICEF korábbi magyarországi vezetője, Danks Emese irányítása alatt Török Károly sportszakmai szakértő, valamint több külsős szakember közreműködésével a program kidolgozásáért felel. Ők fognak utánajárni az egyes eseteknek, és döntéselőkészítő beszámolót is készítenek a MÚSZ fegyelmi bizottsága részére. A külsősök között van szülő, jogász, szociológus és pszichológus.

A három magatartási kódex a sportolóknak, a szülőknek és az edzőknek szól. A szabályok betartása érekében felállítanak egy apparátust, vagyis a MÚSZ-nak egy telefonszámon lehet jelenteni ha valaki valamit észlel.

A felmérések szerint is súlyos a helyzet

Az UNICEF egy 2014-es kutatása során azt állapította meg, hogy a szervezett sportolás során a gyeremekek háromnegyede szenved el érzelmi bántalmazást, 31 százalékuk szembesül szexuális zaklatással, és 39 százalékuk pedig fizikai erőszak áldozata lesz.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Kormányinfó: Gulyás Gergely bocsánatkérést vár az Magyar...

képcím

Megérkezett a 2022-es adócsomag

képcím

Népszava: Az Országos Kórházi Főigazgatóság a műtétek...