Jöhet az évi 400 túlóra a most benyújtott javaslat szerint

'A törvény szentesítene egy modernkori rabszolgaságot.'

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-11-22 11:58

Fotó: Thinkstock

300-ról 400-ra növelnék az egy év alatt elrendelhető túlórák számát a kollektív szerződéssel rendelkező vállalatoknál a fideszes Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos által közösen benyújtott javaslata alapján. Azzal is módosítanák a munka törvénykönyvét, hogy a jelenlegi egy helyett három év alatt kellene elszámolni a munkaadóknak a munkaidőkerettel – írja a 168 óra.

A szakszervezetek szerint ez azt jelenti, hogy szinte bármikor berendelhetők lennének a munkavállalók, a több műszakban dolgozók például akár négy héten keresztül reggeltől estig munkára kötelezhetők.

A három éves munkaidőkeret miatt előfordulhat, hogy valakit két és fél éven keresztül túlórára köteleznek és csak utána fizetik ki vagy adják ki cserébe a szabadnapjait.

Azt is sérelmezik, hogy előzetes egyeztetés nélkül született meg az indítvány, az egyéni indítvány ki is zárja ennek lehetőségét.

Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke szerint a törvény szentesítene egy modernkori rabszolgaságot, a munkavállalók elleni durva merénylet, amely egyébként uniós előírásba is ütközik, mivel ellentétes “a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól” szóló irányelvvel, ezért nem lehet azt a magyar jogba átültetni – nyilatkozta a Portolio.hu-nak.

Közleményében azt írja:

“Óriási tévedés azt gondolni – ha egyáltalán bárki is komolyan elgondolkozott ennek az egyéni indítványnak a következményein -, hogy ezzel majd frappánsan megoldja a kormány a munkaerőhiányt… Amennyiben a javaslat átmegy a törvényhozókon, a szakszervezeti vívmányok legfontosabb eleme, a kollektív szerződés is erejét veszíti, hiszen eddig legalább abban szabályozták a túlórát, amelynek felső határa a ksz-ek szerint legfeljebb 300 lehet.”

A Magyar Szakszervezeti Szövetség álláspontja szerint az intézkedés teljesen elfogadhatatlan, ezért Kordás László, a konföderáció elnöke a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma soron kívüli összehívását kezdeményezi az ügyben.

A munkaerőhiány miatt az elmúlt időszakban rengeteg cégnél szükség volt a túlórázásra. Van, ahol a bírságot is vállalják, csak legyen kész a munka és van, ahol a lejelentett munkaórákkal trükköznek. A munkavállalók egy része vállalja ezt, örülnek a pluszpénznek, egy részük pedig a kizsigerelésük miatt inkább otthagyja a munkahelyét – írja az Index.

Ha a parlament megszavazza, a módosítás 2019. január elsejétől már életbe is léphet.

 

Mai nap hírei

A magyar fővárosról, a magyar szurkolókról beszél most a fél világ

hirado.hu4 órája

Fordulat: Korábban a Fideszre szavazó emberek is csatlakoztak ma Dobrev Klárához és Kálmán Olgához

nyugatifeny.hu4 órája

Máris van érdeklődő az autópálya koncesszióra

vg.hu7 órája

Müller Cecília ismét riadót fújt

168.hu8 órája

Mindenki fedezékbe! Szombat este 8 órakor égi háború lesz

promotions.hu9 órája

Sorra zárnak be a balatoni szabadstrandok: egyre kevesebb helyen fürödhetünk ingyen

penzcentrum.hu10 órája

Sarka Kata barátnős napja, mindhárman rendkívül csinosak voltak

liner.hu12 órája

Hazai híres emberek különös iskolai végzettségei

joy.hu12 órája