Ismét bíróság elé kell állnia a Viszkisnek

Startlap - Startlap
Ittas vezetés miatt emeltek ellene vádat.

Hazánk leghíresebb volt bankrablója a Blikknek adott interjút az üggyel kapcsolatban, és érezhetően frusztrálja a történet eddigi menete. 

„Egyáltalán nem vagyok meglepve a fejlemények miatt, mégis mit várhatnék a hatóságtól (…) Nem tudom, mi lesz, de a hatóságot minősíti, hogy nem veszik figyelembe, hogy a feleségem, Réka veszélyeztetett terhes. Mi lesz, ha megindul a szülés, én pedig nem ülhetek volán mögé, hogy azonnal elinduljunk? Nem tudok taxit hívni sem, nincs szomszéd, a kórház pedig 60 kilométerre van.”

Ambrus egyébként nem vitatja, hogy hibázott, és számol a pénzbüntetéssel. 

„91 ezer forint a havi fizetésem. Ha horribilis összegre büntetnek, valahogy azt is meg kell oldani, nincs más megoldás. A kislányomnak nem kevés pénzt tettem félre, ha kell, abból kifizetem. Nekem csak az a fontos, hogy végre megint vezethessek.”

Megszólaltatták a Viszkis ügyvédjét is, aki reméli, hogy gyors lesz az eljárás, és a jogosítványát is hamarosan visszakaphatja. A lap emlékeztet, hogy Ambrus Attilát enyhén ittas állapotban kapták el még júniusban.

Ez is érdekelhet

képcím

Demcsák Zsuzsa Berki Krisztiánról: "Sütött róla a...

képcím

Bíró Ica szupermarketben keres állást

képcím

Finomlisztet hívott vissza a Nébih a boltokból