Hódi Pamela megmutatta: Berki nélkül is boldogul  

Startlap - Startlap
Végérvényesen saját lábára állt.

Mióta felbontotta jegyességét Berki Krisztiánnal, Hódi Pamela magánéletében és üzleti tevékenységében is pozitív változás állt be. Tóth Bence focista oldalán megtalálta a párkapcsolati boldogságot, és üzletasszonyként is egyre sikeresebb.

A TV2 Mokka című műsorában Pamela elmondta, új párja és kislánya, Nati nagyon szeretik egymást.

Bence foglalkozik vele, de azért neveli is. Nem enged meg neki mindent, ha úgy van, rászól. Nati pedig odáig van érte

– mesélte Pamela.

A Bors kérdésére a gyermekelhelyezésről csak szűkszavúan volt hajlandó nyilatkozni: az ügy rendezését elnapolták, de folyamatban van a hivatalos procedúra.

Pamela ugyanakkor nagy kedvvel nyilatkozott a lapnak az üzleti  karrierjéről.

A tizenharmadik üzlet is megnyílt, ahol a márkám már kapható, de folyamatosan terjeszkedünk. A napjaim üzletnyitásból, üzletlátogatásból állnak. Öt-hat fős csapatom van, plusz ott vannak a varrók és a szabók. Nagyon örülök, hogy belevágtam ebbe – mondta a modell, aki ezzel végérvényesen saját lábára állt.

Ez is érdekelhet

képcím

Kiderült, mit kérdezett Lajos herceg dédnagymamája halála után

képcím

Berki Mazsi egy 75 milliós luxusautót vezet

képcím

Vidékies beszéd, hangos nyelés, csámcsogás: a Nyerő Páros...