Hivatalba lépett Sulyok Tamás államfő, de ünnepélyes beiktatás nélkül

Startlap - Startlap
A kegyelmi botrányba belebukó Novák Katalinnak egykor még Rúzsa Magdi énekelt, Sulyok Tamás ünnepélyes beiktatása viszont egyelőre elmaradt. A Sándor-palota honlapján is csak kedd délutánra jutottak el odáig, hogy lecseréljék a volt köztársasági elnök fotóját az új államfő képére.

Február 26-án választotta meg a parlament az új köztársasági elnököt, de Sulyok Tamás csak a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon léphetett hivatalba – ezt mondja ki ugyanis az alaptörvény akkor, ha a korábbi köztársasági elnök megbízatása idő előtt szűnik meg. A nyolcadik nap pedig március 5-e, így kedd nulla órától már Sulyok Tamás az új elnök, ugyanakkor a Sándor-palota honlapja meglehetősen lassan követte le a változásokat. 

Először a 444.hu írt arról kedd délelőtt, hogy a hivatalos honlap szerint még mindig Novák Katalin a köztársasági elnök, majd a Telex is megjegyezte, hogy az internetnek még nem szóltak Sulyok Tamás hivatalba lépéséről. A hvg.hu kedd délutáni cikkében is az állt eredetileg, hogy a Sándor-palota honlapján semmi sem utal arra, hogy ki az új köztársasági elnök.

Cikkünk írásakor, kedd délután fél négy körül jelent meg végül a honlapon, hogy Sulyok Tamás a köztársasági elnök. Az “Életrajz” fül azonban gyorsan lekerült a képről, a fotó egyelőre nem kattintható, tehát a Sándor-palota honlapjának még nincs életrajza az új államfőről. 

A Sándor-palota honlapja.
A Sándor-palota honlapja. Fotó: Startlap

Nemcsak az életrajz megjelenése, de mindenféle ünnepélyes beiktatás is várat még magára.

Ahogy a hvg.hu írja, az új köztársasági elnök beiktatása eddig mindig ünnepélyes keretek között zajlott, még akkor is, amikor sürgős volt. 

Ahogy a lap emlékeztet: Áder János a plágiumbotrányba belebukott Schmitt Páltól vette át a stafétát, akkor a rövid határidő ellenére mégis sikerült egy ünnepséget szervezni: a Sándor-palotában tartott eseményen közjogi méltóságok, valamennyi országgyűlési képviselő és miniszter részt vett. Felszólaltak egyházi vezetők, Blaskó Péter színész pedig elszavalta József Attila A Dunánál című versét. Második ciklusa elején pedig Ádernek is jutott egy Kossuth téri ünneplés.

A hvg.hu felidézi, Novák Katalin esetében még kormányhatározat is született arról, hogy kiemelt fontosságú rendezvény lesz 2022. május 14-e, nagyszabású beiktatásakor Rúzsa Magdi volt a sztárvendég.

Kérdés, hogy utólag készülnek-e még egy ünnepléssel Sulyok Tamásnak is, vagy a parlament üléstermében lezajlott eskütétel tekinthető az ünnepélyes ceremóniának.

Mint ismert, Novák Katalin február 10-én mondott le, miután kiderült, hogy 2023-ban kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, aki az igazgató szexuáliserőszak-ügyét igyekezett eltussolni.

Orbán Viktor szerdán a kihelyezett évadnyitó frakcióülésen a kegyelmi üggyel kapcsolatban elmondta, Novák lemondása “helyes volt”. A miniszterelnök szerint a döntést nem valamilyen probléma erőszakolta ki, hanem “egyszerűen hiba volt”.

Címlapfotó: MTI/Máthé Zoltán

Ez is érdekelhet

képcím

Nyílt levelet írt Karsai Dániel Sulyok Tamás államfőnek

képcím

Novák Katalin gazdasszonya bruttó 700 ezer forintos fizetést kap...

képcím

Hócipő: Sulyok Tamás apja zsidóktól elvett lakást és...