Görögország most maga a földi pokol - ezek voltak a nap képei

Startlap - Startlap
Válogatásunk a nap fotóiból.

Armageddon Görögországban

Már legalább hatvan ember vesztette életét a görögországi erdőtüzekben – közölte kedden az Athéntól keletre fekvő Rafina kikötőváros polgármestere a Szkai tévének nyilatkozva. Alekszisz Ciprasz örög miniszterelnök háromnapos nemzeti gyászt hirdetett ki.

“A halálos áldozatok száma folyamatosan nő, már meghaladta a hatvanat” – mondta Evangelosz Burnusz polgármester.

Időközben országok egész sora ajánlotta fel segítségét. Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden táviratot küldött Prokopisz Pavlopulosz görög államfőnek és Alekszisz Ciprasz kormányfőnek részvétét nyilvánítva az erdőtüzek okozta halálesetek miatt és egyben felajánlotta, hogy

Moszkva minden szükséges segítséget megad Athénnak a természeti katasztrófa következményeinek elhárításához.
A horvát védelmi minisztérium közölte, hogy kész küldeni két tűzoltórepülőt. Törökország ugyancsak felajánlotta, hogy tűzoltórepülőkkel és helikopterekkel segíti az oltást, és kérés esetén háromnegyed órán belül a helyszínre érkezhet légi egysége.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnöke együttérzését fejezte ki és szintén két tűzoltórepülőt ajánlott fel.

MTI/EPA/Jánisz Koleszidisz
MTI/EPA/Jánisz Koleszidisz
MTI/EPA/Jánisz Koleszidisz

Az izraeli külügyminisztérium szintén tudatta, hogy kész bekapcsolódni az oltásba, és emellett orvosi segítséget is felajánlott az erdőtüzek sérültjeinek kezelésében.

A tüzekben – a legfrissebb adatok szerint – több mint másfélszázan sérültek meg.

A halálos áldozatok közül ketten, egy nő és fia lengyelek – adta hírül egy görög utazási iroda.

MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz
MTI/EPA/Jánisz Koleszidisz
MTI/EPA/Pantelisz Szaitasz
MTI/EPA/Pantelisz Szaitasz
MTI/EPA/Pantelisz Szaitasz
MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz
MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz
MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz
MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz

Hőség Észak-Koreában

Kánikula tombol Észak-Koreában is, akárcsak Japánban. Az emberek fürdőkben próbálják átvészelni a meleget.

MTI/AP/Dita Alangkara
MTI/AP/Dita Alangkara
(MTI/AP/Dita Alangkara

Fazekastelep Szíriában

Csodálatos képriport jelent meg egy szíriai fazekastelepről: a képeket az északnyugat-szíriai Idlíb tartomány Armanaz városában készítette Mohamed Badra fotós.

A szűréssel tisztított agyagpépet a felhasználás előtt legalább tizenöt napig szikkasztják a napon, hogy gyúrhatóvá váljon. Az elkészített munkadarabokat a kiszárításuk után faszéntüzelésű kemencében égetik ki.

MTI/EPA/Mohamed Badra
MTI/EPA/Mohamed Badra
MTI/EPA/Mohamed Badra
MTI/EPA/Mohamed Badra
MTI/EPA/Mohamed Badra
MTI/EPA/Mohamed Badra
MTI/EPA/Mohamed Badra
MTI/EPA/Mohamed Badra
MTI/EPA/Mohamed Badra
MTI/EPA/Mohamed Badra

A Love Parade-baleset évfordulója

Mécsesek égtek a Love Parade technozenei fesztivál idején a Karl Lehr-alagútban történt baleset áldozatainak emlékhelyén, a németországi Duisburgban, a tömegbaleset nyolcadik évfordulóján.

2010-ben ezen a napon pánik tört ki a fesztiválra igyekvő ezrek között az alagútban, a tülekedésben huszonegy embert agyontapostak.

MTI/EPA/Sascha Steinbach
MTI/EPA/Sascha Steinbach
MTI/EPA/Sascha Steinbach
MTI/EPA/Sascha Steinbach
MTI/EPA/Sascha Steinbach

 

Ez is érdekelhet

képcím

18 holttestet találtak egy görög erdőtűz helyén

képcím

Világbajnok a magyar férfi vízilabda-válogatott

képcím

Történelmi evakuálása van folyamatban Rodoszon, közel száz...