Gálvölgyi-ügy: ezért szerepelt a "VIP" adat a mentési dokumentáción

Startlap - Startlap
Újabb közleményt adott ki az Országos Mentőszolgálat, amelyben leszögezik: "az életmentésben mindenki egyenlő".

Győrfi Pál azt írta, az elmúlt napokban fokozott figyelem irányult az Országos Mentőszolgálat működésére, egy országosan ismert művész súlyos rosszullétével összefüggő mentésirányítási hiba kapcsán felmerült a betegek ellátási sorrendjének kérdése is. A szóvivő korábban a sajtóban nyilatkozva jelezte, hogy vizsgálat indult a Gálvölgyi János színművész rosszulléte utáni riasztás fogadása ügyében – írja az MTI.

“Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy ahogy egy balesetnél sem a sérültek társadalmi helyzete, vagy ismertsége, hanem az állapotuk súlyossága határozza meg az ellátás sorrendjét, úgy a segélyhívások fogadása utáni intézkedéseknél is kizárólag a beteg állapota, az ellátás sürgőssége alapján történik a mentőegységek riasztása” – fogalmazott Győrfi Pál.

Kitért arra is, hogy a mentési dokumentációban szereplő “VIP” adat kizárólag a feladat elvégzése után szükséges dokumentációs, jelentési kötelezettséget szolgálja, hiszen az Országos Mentőszolgálat mint közfeladatot ellátó egészségügyi intézmény a munkájáról, feladatellátásáról meghatározott szempontok alapján rendszeres és eseti jelentéseket tesz az illetékes szervek felé.

Amennyiben a betegellátást követő adminisztráció során a beteg jelzi, hogy a kormányzati igazgatásról szól 2018. évi törvényben meghatározott közszolgálati alapnyilvántartás részét képező “EÜ VIP kártyával” rendelkezik, “azt az adatlapon jelöljük, a jelentésben szerepeltetjük” – írta közleményében Győrfi Pál.

“Ez meg a betegadatokat tartalmazó adatlap”

Győrfi Pál sajtóközleményének megjelenése előtt az ismert egészségügyi szakember, Kunetz Zsombor a Facebook-oldalán egy olyan, a mentőszolgálat által használt mentési adatlapról posztolt fotót, amely “VIP-beteg” rubrikát is tartalmaz.

 

DK: Van VIP-lista a mentőknél?

A Demokratikus Koalíció azonnali magyarázatot vár a kormánytól. Az OS tájékoztatása szerint a párt országgyűlési képviselője, az “egészségügyi árnyékminiszter” Komáromi Zoltán a következő kérdéseket fogalmazta meg hétfői sajtótájékoztatóján: “valóban vannak VIP betegek a mentőknél, van ilyen sor a betegek adatlapján? Ha igen, hány VIP-beteg van az országban, kik ezek a VIP-betegek, hány fideszes politikus és oligarcha van közöttük, esetleg kifejezetten ők jelentik-e a VIP-betegeket? A kiváltságosok miben kapnak jobb vagy gyorsabb ellátást, mint mindenki más, előfordulhat-e, hogy valakiért egyébként nem menne ki a mentő, de csak azért kimegy, mert VIP-betegnek számít? Miért van az, hogy bárhová nézünk az országban, a hatalomnak fontos emberek mentesülnek a rossz kormányzás következményei alól? Miért csak a fideszes kiváltságosok kapnak béremelést, miközben mindenki másnak csak orbáni infláció miatti áremelések jutnak?”

 

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ez is érdekelhet

képcím

Nem voltak elegen a 170 kilós férfi "biztonságos...

képcím

Vizsgálatot indít az Országos Mentőszolgálat Curtis édesanyja...

képcím

Curtis anyukája 3 órát várt a mentőkre, majd másnap mezítláb,...