Elégett Szilágyi Istvánék decemberre szánt összes pénze
Egy tévedés miatt kerülhetett a tűzre.
Az egykor szebb napokat is megélt színész, Szilágyi István ma már romos házban él feleségével.
Szerény nyugdíjából tüzelőre is alig futja, ráadásul nemrégen az egész havi pénzük a lángok martaléka lett.
„Azt a keveset is elvesztettük, amink van. A feleségem egy kockás füzetben vezeti a kiadásainkat, és a lapok közé berakott hetvenezer forintot és a számlákat, hogy majd onnét fizetjük ki a dolgokat. Azonban a füzet elkeveredett, valamelyikünk a tűzre dobta a pénzzel együtt. Erre mondják, hogy a szegény embert még az ág is húzza. Átfésülöm a ház összes könyvét és füzetét, reménykedem, hogy a pénz talán mégsem lett a lángok martaléka, de tartok tőle, már nem kerül elő sohasem”
– mesélte a színész a Blikknek.
Másik fájdalma, hogy unokája sem akarta tartani velük a kapcsolatot.
„Hiányzik, de ha ő így látja jónak, elfogadjuk. Sokszor eszembe jut, hogy régen teljesen más volt az ünnepekre készülni, mint mostanság. De legalább van hol laknunk, én már ennek is örülök!”

